Az arcrekonstrukció készítés tudományos alapokon nyugszik, bár gyakorlati része szorosan kapcsolódik a szobrászathoz is. A szobrászi arcrekonstrukciós módszer lényege a mimikai izmok „visszaépítése” a koponyára a csontok struktúrája alapján, az átlagos lágyrész vastagsági adatok figyelembevételével, amely segítségével megbecsülhető, hogy a koponya különböző részein milyen vastagok lehettek az izmok. Minél érdesebb a csonton az izomtapadási felszín, annál vastagabbak a rajta eredő illetve tapadó izmok.
Az arcrekonstrukció készítésének első lépéseként a múmia fejéről készült computer tomográfiai (CT) felvételekből egy számítógépes, háromdimenziós (3D) rekonstrukció készül. Erről a virtuális térbeli modellről egy speciális 3D nyomtatóval készíthető el a „valódi”, kézbevehető koponyamásolat. A műanyag koponyamásolaton, az úgynevezett mérőpontok helyén apró tövisek jelölik az átlagos lágyrész vastagságot, amelyek a mintázási folyamat során mindvégig tapinthatók maradnak.
Az izmokat plasztilinből rekonstruálják a kutatók, a szemet megfelelő méretű üveg-szemekkel pótolják, az orr porcos vázát pedig viaszból készítik el. Az orr szélességét a csontos orrüreg szélessége határozza meg, az orrhát alakja pedig az orrcsontok formáját követi. A szemgolyó nagysága a szemüreg méretétől és mélységétől függ. Az izmok közül elsőként a nyakizmokat, majd a rágóizmokat építik fel a koponyára. Ezt követi a mimikai izmok rekonstrukciója, amelyek pontos megmintázása azért lényeges, mert irányuk, méretük és lefutásuk határozza meg a száj, illetve az áll formáját. A száj egyéni formáját és teltségét több tényező együttes hatása alakítja ki. Ezek közé tartozik az állcsontok alakja, a fogak helyzete és nagysága, a szájhoz vezető mimikai izmok iránya és vastagsága valamint a fogsorív formája és a “harapási forma”. Az izmok felépítését a rekonstrukció ún. szobrászi fázisa követi, mely során az arc formáit harmonikussá alakítják, s a lágyrészeket bőrrel borítják be.