SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

A Múzeum története

A budapesti Szépművészeti Múzeum 1906. december 1-jén, Ferenc József osztrák császár és magyar király jelenlétében nyitotta meg kapuit. Története ekkor már bő egy évszázados múltra tekintett vissza, hiszen az 1896-ban elhatározott múzeumalapítással a magyar főúri és egyházi gyűjtőknek a 18-19. században kialakított kol­lekcióit egyesítették az új múzeumépületben.

A Szépművészeti Múzeum nemzeti gyűjtemény, és története szo­rosan összefügg a magyarországi műgyűjtés történetével. Szemben a szerencsésebb nemzetek nagy közgyűjteményeivel, amelyeket többnyire uralkodók évszázadok alatt felhalmozott műkincsei alapoztak meg, ez a múzeum a magyar nemességnek köszönheti létét. A bécsi császári és királyi gyűjteményekből csupán kevés mű jutot­t ide: 1848-ban, Kossuth Lajos rendeletére a budai kamaraelnöki lakást díszítő dara­bokból köztulajdonba vett festmények között volt például Dürer Férfíképmása. A magyar főúri gyűjtemények közül a legjelentősebb az Ester­házy-gyűjtemény volt, amelyet 1870-71-ben vásárolt meg a ma­gyar állam. Ez a kollekció alapozta meg az Országos Képtárat, a Szépművészeti Múzeum közvetlen elődjét. Az Esterházyaktól származó rajzok és fest­mények között voltak Leonardo, Raffaello, Correggio, Rembrandt és Tiepolo művei, több száz holland és flamand kép, valamint jónéhány kiemelkedő spanyol festmény: Ribera, Murillo, Goya alkotásai.

A Nemzeti Múzeumból került át az Országos Képtárba a jelen­tős reformkori pesti gyűjtő, Jankovich Miklós gyűjteménye, a többi között Jacopo Tintoretto és Andrea Pisano műveivel, vala­mint Pyrker János László egri érsek és velencei pátriárka közel kétszáz da­rabból álló hagyatéka, például Hans Memling, Gentile Bellini, Giorgione, Giovanni Battista Tie­polo és Veronese képeivel. 1872-ben Ipolyi Arnold tudós püspök, a magyar művészettörténet-írás nagy alakja számos korai olasz és német táblaképet adományozott az Országos Képtárnak: Ambrogio Lorenzetti, Sassetta, Sano di Pietro, Michele Pannonio innen származó festményei jól kiegészítették az Esterházy Képtár korai mestereket nélkülöző anya­gát. Ezután a szisztematikus műtárgy-gyarapítás időszaka következett, amelyben az 1884-ben igazgatóvá kinevezett Pulszky Károly tevékenyen vett részt. Pulszky kitűnő érzékkel és hozzáértéssel vásárolt, elsősor­ban Itáliában, de Európa más országainak műkereskedőitől is. Szerzeményei közül kiemelkedő Sebastiano del Piombo és Barend van Orley egy-egy festménye, az olasz freskók sora, valamint számos, főként itáliai szobor. Pulszkynak jelentős szerepe volt a Szép­művészeti Múzeum tervezetének előkészítésében is. Már a mú­zeum új épületébe került Pálffy János gróf ha­gyatéka 1912-ben, többek között Tiziano, Veronese, Petrus Christus, Jacob van Ruisdael, Jan Steen műveivel. Két további gyűjtemény a század elején önálló múzeumként vált közkinc­csé: a jeles pesti gyűjtő, Ráth György múzeuma 1905-től és a Zichy Képtár. Ezek képzőművészeti anyagát az 1950-es évek­ben csatolták a Szépművészeti Múzeumhoz.

A Múzeum Schickedanz Albert és Herzog Fülöp által tervezett épületében kezdetben a képtár mellett a nagyszobrászat híres darabjainak másolataiból álló gipszgyűjtemény is helyet kapott. Az eredeti műtárgyak fokozatosan kiszorították a másolatokat a múzeum épületéből. Az ókori művészet emlékeinek gyűjtése 1908-ban kezdődött meg Paul Arndt müncheni gyűjteményéből vásárolt szobrokkal. A kollekció a különböző hazai múzeumokban őrzött antik és egyiptomi műveknek a Szépművészeti Múzeumba kerülésével egészült ki, egy    1934-es törvénynek köszönhetően.

A 20. század első felében néhány nagylelkű adomány, mint Delhaes István, Nemes Marcell és Majovszky Pál ajándéka jelentette a szerzeményezés fő forrását. Delhaesnak elsősorban 18. és 19. századi osztrák és német műveket, Nemesnek többek között egy El Greco-festményt, Majovszky Pálnak 19. századi és 20. század eleji, elsősorban francia rajzokat köszönhetünk. A Múzeum 1914-ben vásárolta meg, elsősorban Petrovics Elek igazgató kitartó munkájának köszönhetően, Ferenczy István értékes bronzgyűjteményét, később pedig azokat a műveket, amelyek megalapozták a 19. és 20. századi Gyűjteményt. Az utóbbi évtizedekben többnyire szűkös anyagi keretek között, gondos vásárlások és adományozások révén gyarapodnak tovább a Múzeum gyűjteményei.

Bodnár Szilvia