SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

Jacopo Sansovino, 1511-1512 Madonna a Gyermekkel

Restaurálta: Rátonyi János Dávid (†2012), okl. faszobrász-restaurátor művész

A Szépművészeti Múzeum Régi Szoborgyűjteményének tulajdonában lévő 63 centiméter magas aranyozott viaszszobor Pulszky Károly firenzei vásárlásainak eredményeképpen került a múzeumba 1895-ben.

Első lépésként az aranyozás vizsgálatára került sor. Szabad szemmel is látható volt, hogy a viaszon fekete kötőanyagréteg látható. Az aranyfüst vizsgálatát Tóth Attila fizikus végezte a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutató Intézetében. A vizsgálatok nagy tisztaságú aranyat mutattak ki.

Az aranyozás vizsgálatával párhuzamosan zajlott a szobor tisztítása. Érdekesség, hogy az aranyfüstöt rejtett helyekre, például olyan aláforduló, takarásban lévő részekre is eljuttatták, amelyek semmilyen szögből nem látszanak. Megállapítható tehát, hogy a szobor fémszínezése kivételes gonddal készült, nemcsak az alapanyag kiválasztásakor, hanem a kivitelezéskor is.

A viasz összetételének vizsgálatát Sándorné Kovács Judit igazságügyi vegyészszakértő végezte el a Bűnügyi Szakértői- és Kutatóintézetben. A mérési eredmények mindenkit megleptek, ugyanis a műszer elszappanosított méhviaszt mutatott ki. Ilyen csak akkor jöhet létre, ha a méhviasz erősen lúgos környezetnek van kitéve. További kutatás után sikerült kideríteni, hogy az elszappanosítás akár szándékos is lehetett. Az enkausztika-technikával festett múmiaportrék kötőanyaga volt az úgynevezett pun viasz, amelyet részben elszappanosított zsírsav-észterek és méhviasz alkotnak. Idősebb Plinius Naturalis Historia című XXI: könyvének 49. fejezetében megadja a készítés módját is.

Sansovino igazi kísérletező reneszánsz művész volt, aki az előtérbe kerülő antik források tanulmányozása során akadhatott a pun viaszra, és mint újításokra, bravúros megoldásokra fogékony ember, fel is használta az információt.

A vizsgálatok folyamán röntgenfelvételek is készültek a szoborról. Ezeknek a felvételeknek köszönhető az egyik legjelentősebb felismerés, miszerint a szoborban semmilyen merevítő váz nincs. Ez már csak azért is érdekes, mivel az ennél jóval kisebb és kevésbé kidolgozott vázlatokat is fa- vagy fémvázra építették fel, főleg álló figurát ábrázoló kompozíciók esetében. A röntgenképek segítségével a szobor készítési folyamata is rekonstruálható. A szobrász először elkészítette a fa posztamensét, rajta a kis dobogóval. Erre mintázta fel a központi viasz-„babát”, amelyhez kovácsoltvas szögekkel rögzítette az enyvbe mártott drapériát. A figura anatómiai jellegzetességeit még ruhátlan állapotban kidolgozta úgy a művész, hogy a drapéria valósághűen redőződjön. Ez a szobrászi gyakorlat, miszerint a figurát először meztelenül mintázták meg, a ruha csak később került rá, évszázadokig fennmaradt. Feltehetően a firenzei bronzöntési gyakorlatban is alkalmaztak viaszba mártott textíliát, a ruharedők élethű megformálásához. Erre jó példa Donatello Judit és Holofernész-szobra. Sansovino innen vehette az ötletet, hogy hasonló módszert válasszon a viasz Madonna ruhájának kialakításánál. Az arcokat és a kezeket feltehetően már korábban kidolgozta, így a köpeny teljesen élethű módon omolhatott alá a formákról. Ezt borította be viasszal, amelyre az aranyozás került

Itt válik fontossá a pun viasz könnyű kezelhetősége és kenhetősége. Egy ilyen enyvezett drapériára rendkívül nehéz felvinni a kezeletlen méhviaszt, annak ugyanis elég kellemetlen tulajdonsága, hogy erősen tapad a kézhez, ezért nem könnyű vele szép felületeket kialakítani. A felszínenma is jól kivehetők a lendületes szerszámnyomok, amelyekkel a művész a pun viaszt szinte „felkente” a felületre. A fő kérdés az, hogy miért éppen a pun viaszt választotta a szobor alapanyagául. A válasz az enyvezett drapériában rejlik állagából kifolyólag csak a pun viasz volt alkalmas arra, hogy a valódi textilredőzetet beborítsa vele, és így elérje a kívánt hatást. Annak ellenére, hogy a szoborban semmilyen váz nem található, ez nem csökkenti a stabilitását. A mű statikai felépítése szinte tökéletes. A kemény szövet külső merevítő vázként funkcionál, a kompozíció, az előrenyújtott kezek között álló gyermek pedig további szilárdságot ad. Ez a személet már megelőlegezi a későbbi, építészként tevékenykedő Sansovino gondolkodását.