Legnagyobb gyűjteményünk, az itáliai képek kollekciója újrarendezett állandó kiállításunkon látható, melyen jól végigkövethető e terület sajátos, gazdag művészete.  Firenzéhez és Sienához kötődő első virágkor; az internacionális gótika itáliai fogadtatása; a festészet tudományos alapjainak megteremtése és a humanista emberkép megjelenítése a toszkánai kora-reneszánszban;  Padova, Ferrara és Velence önálló útja a reneszánsz fejlődésen belül; az oltárkép új formáinak megjelenése és a portré műfajának kiteljesedése a 16-ik század első felében; a valósághűség,  a harmónia és az eszményi szépség társítása az érett reneszánszban; a manierizmus vonzódása a különöshöz, az elvonthoz és a kifinomultan elegánshoz; Velencében a természethűt élettelivé változtató festőiség, Bresciában és Bergamóban a prózai realizmus kibontakozása; a caravaggiói naturalizmus, a fennkölt klasszicizálás és a patetikus  barokk stílus  együttélése a 17-ik században; a paletta kivilágosodása, és a könnyed virtuozitás felülkerekedése a rákövetkező évszázadban,- mindezeknek a törekvéseknek, fejleményeknek, változásoknak egy-egy termet szentel a kiállítás.

A folytonosság érzetét nem zavarja meg, hogy a három utolsó terem közül a középsőben a francia festészet alkotásai sorakoznak a falakon. A harmonikus beilleszkedés magyarázata, hogy az itáliai és a francia festészet között, különösen a 17-ik században, igen szorosak voltak a kapcsolatok. Claude Lorrain például, a bukolikus tájkép műfajának megteremtője, akinek Villa a római Campagnán témájú festményét őrzi a Régi Képtár,  gyakorlatilag egész életművét Rómában hozta létre.

Az olasz gyűjtemény világszerte ismert, legnevezetesebb darabjai – például Maso di Banco Mária koronázása, Michele Pannonio Thaliája, Carlo Crivelli, Boltraffio, Raffaello, Correggio egy-egy Madonna kompozíciója, a képmás műfajának remekei Giorgionétól, Sebastiano del Piombótól, Tizianótól, Romaninótól, Moretto da Bresciától vagy Moronitól, Annibale Carracci Krisztus és a szamáriai asszonya, Bellotto két firenzei és egy bécsi vedutája, vagy Tiepolo Szent  Jakab-oltárképe – a rendezés során kiemelt, központi helyet kaptak.

A földszinti Barokk Csarnok a 17. század világi művészetét mutatja be, megidézve az alkotások eredeti környezetét, a főúri kastélybelsőket.

A németalföldi festészet korai, 15–16. századi időszaka Gerard David, Hans Memling, id. Pieter Bruegel alkotásaival, a katolikus Flandria Rubens, Van Dyck, Jordaens nevével fémjelzett nagyszabású barokk festészete az I. emeleti termekben tanulmányozható. A két részre szakadt ország másik utódállamának, a protestáns Hollandiának polgáribb festészete Frans Hals, Rembrandt és köre, Jan Steen, és a Ruisdaelek mesterműveivel a másfélemeleti, kisebb léptékű termekben talált jellegéhez jól illő otthonra.

A spanyol gyűjtemény kiállítása a legnagyobb mesterek El Greco, Velázquez, Murillo és Goya emblematikus alkotásain át nyújt szinte hiánytalan betekintést a terület művészetébe.

Ugyancsak gazdag a német és osztrák gyűjtemény, melynek kiállítása a középkori oltártábláktól, köztük id. Hans Holbein alkotásától, a reneszánsz nagyjain, Düreren és Cranachon át, a 17–18. századi mesterekig, Kupezky-ig és Maulbertsch-ig ível.

A brit festészetet egy kisebb, de rangos válogatás képviseli, többek között Lely, Reynolds és Constable alkotásaival.