Vetélkedők, pályázatok
'A diadalív árnyéka'
Ozirisz földjén
’A diadalív árnyéka’
levelező pályázat 5-7. és 8-10. osztályos tanulók számára a 2012/2013. tanévben
A résztvevő diákokkal játékos formában ismertetjük meg Róma monumentális épületein keresztül a kora császárkor kultúráját. A csapatoknak egy napjainkban játszódó, különös történet keretében mutatjuk be a korszakot, amelynek szereplői a modern kori Rómában kalandozva fedezik fel az épületeket és a hozzájuk kapcsolódó történeteket. A csapatoknak a pályázati időszak végére egy ókori művészet stílusjegyeihez igazodó római diadalív makettet kell elkészíteniük pályaműként.
A levelező pályázat ebben a tanévben a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében megvalósuló, „Határtalan antikvitás” c. projekt részét képezi, ezért a versenyt két kategóriában hirdetjük meg és bíráljuk el.
1. kategória
A Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében meghirdetett, az Európai Unió által támogatott pályázatra Budapestről, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékből, valamint a szlovák oldalon Besztercebánya/Banská Bystrica, Kassa/Košice, Nagyszombat/Trnava, Nyitra/Nitra, Pozsony/Bratislava megyékből várjuk a jelentkezőket.
A pályázati felhívás letölthető innen, a jelentkezési lap letölthető innen.
2. kategória
A Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala megyékből, valamint a határon túli magyar területekről (az 1. kategóriában megjelöltek kivételével) érkező jelentkezők pályázati felhívása megtekinthető itt
További részletek


www.hungary-slovakia-cbc.eu
Jelen felhívás tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

Ozirisz földjén
A Szépművészeti Múzeum egyiptomi vetélkedője
A vetélkedő saját oldala
HÍREK
2013. április 08.
Immár a harmadik forduló megoldásain dolgoznak a vetélkedő csapatok. Aki kíváncsi az első forduló megoldásaira, a sulinet hírmagazinjában megnézheti:
Sőt szavazhat is, közönségdíjhoz juttatva ezzel az egyik csapatot. A díjat a 3 forduló során együttesen legtöbb szavazatot kapott csapat nyeri el. A díjátadás a döntő díjaival együtt történik.
A vetélkedő döntője május 25-én délelőtt lesz a Szépművészeti Múzeum épületében. Sztárvendégünk Tóth József Füles, akit először karikatúrái, majd a fotó és grafika együttes alkalmazásával létrehozott reklámfényképei tettek híressé.
______________________
A hagyomány szerint Ozirisz tanította meg az ókori egyiptomiakat a földművelésre, neki köszönhették a civilizáció létrejöttét, és hitük szerint Ozirisszá válva nyertek örök életet. A Múzeum egyiptomi vetélkedője azért róla nyerte nevét, mert az ő földjén kialakult kultúra tárgyi emlékeit, szellemi örökségét dolgozza fel. Az egyiptomi program részeként megrendezésre kerülő vetélkedő idén az agyagművesség és domborműkészítés tanulmányozását tűzte ki célul, melyben ismét gyermekek kalandjait elmesélő történetek segítenek a csapatoknak.
A vetélkedő 3 fordulóból áll, és döntővel zárul, ahol 10 csoport mérheti majd össze tudását. A jelentkezők a tanév folyamán háromszor kapnak feladatsorokat , melyek segítik felkészülésüket és a visszaküldött megoldásokkal egyúttal selejtezőként is szolgálnak. A résztvevők nem csak az ókori egyiptomi kultúra átfogó ismeretére tesznek szert, az iskolai tananyagnál mélyebb szinten, hanem a feladatokon keresztül az ország egyetlen nagy Egyiptomi gyűjteményét is játszva ismerhetik meg.
Csoportok maximális létszáma: 10 fő
Életkor: 5-8. osztály (10 – 14 év)
Nevezés határideje: 2012. október 30.
A vetélkedő döntője nyilvános, időpontja : 2013. május 25.
Részvételi díj: ingyenes
Információ és jelentkezés : dr. Győry Hedvignél a gyory(kukac)szepmuveszeti(pont)hu címen vagy hétfőn, kedden és csütörtökön 9.00 – 16.00 óra között a 428 2078-as telefonszámon.
A feladategységek felépítése
Bevezető
• egy történet, melybe fontos adatok vannak beleszőve
Feladatok
• egy feladatlap, mely tesztszerűen feltett kérdésekkel konkrét ismereteket kérdez vissza
• egy szellemi készségfejlesztő feladat, melyben egy A/4-es lap terjedelemben kérjük kifejteni az adott témát a megadott irodalmi műfaj szabályait betartva.
• egy kézműves feladat, melyet a csapatok otthon végeznek el, majd fotódokumentációt küldenek.
• egy kép, melyet kérünk elküldeni.
Segédeszközök
• egy mini-lexikon, mely az egységekben előforduló speciális kifejezéseket megmagyarázza
• egy kis kiállítási kalauz, melyben látni lehet, hogy az adott egységhez kapcsolódó emlékeket a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Kiállításán, és rájuk kattintva bővebb tájékoztató olvasható róluk.
Az egyes feladategységek egymásra épülnek, mindig csak az előző feladatok megoldása után kapható újabb egység, ezek az interneten keresztül tölthetők le.
Az egész éves felkészülés reményeink szerint nem csak azokban hagy majd maradandó élményt, akik a végén összemérik tudásukat, hanem valamennyi résztvevőben, legyen az diák vagy tanár. Az ismeretanyag az iskolai, ókori egyiptomi tananyagra épül, de azon számos ponton túlmutatva bővíti az ott szerzett ismereteket. Az életkori sajátságokat figyelembe véve kutatásra, logikus, innovatív gondolkodásra késztet, ugyanakkor fejleszti a manuális képességeket, a gyakorlati érzéket és kreativitást is. A csoportmunka segíti a csapatszellem kialakulását, és tapasztalatot nyújt a team munkához.
A menet közben felmerülő kérdésekre szívesen válaszolunk a fent megadott elérhetőségeken.
Együttműködésüket előre is köszönjük, és reméljük, hogy valamennyiüknek sok kellemes élményt és örömet fog majd hozni úgy a felkészülés, mint a vetélkedő.
