SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

Szakmai kerekasztal a Városliget jövőjéről

Történeti értékű városi közparkjaink: szakkonferencia a Liget Budapest részvétel

2013. november 26.

 

A Liget Budapest Projektiroda vezetőjeként Rostás Zoltán is részt vett azon a szakmai kerekasztalon, amelyet a Városliget jövőjéről rendeztek a „Történeti értékű városi közparkjaink” szakkonferencia keretében, 2013. november 15-én a FUGA Budapesti Építészeti Központban. A Balogh Péter István tájépítész által moderált beszélgetésen Rostás Zoltán mellett Bardóczi Sándor tájépítész, közíró, Finta Sándor budapesti főépítész, Körmendy Imre, a Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) elnöke és Mohácsi Sándor, a Magyar Tájépítészek Szövetségének alelnöke vettek részt.

A kerekasztal bevezető kérdései jól jellemezték a Városliget összetett helyzetét. Arra a kérdésre, hogy ki mikor és milyen célból járt utoljára a területen, előkerült az Állatkert, az M3-as bevezető szakasza és a Szépművészeti Múzeum aktuális kiállítása is. A személyes érzelmi kapcsolatok iránt érdeklődő moderátor ezután a május elsejei felvonulások, az Év Tájépítésze-díj villámcsődülete, valamint a „kisgyerekes apák kötelező vasárnap délutáni programjainak” emlékeivel szembesítette a beszélgetőtársakat és a közönséget.

A budapesti közparkok általános problémáira rátérve a beszélgető felek egyetértettek abban, hogy komoly fenntartási elmaradásokkal küzd a város. Mohácsi Sándor emlékeztetett: míg új beruházások finanszírozásával többnyire nincs gond, a fenntartásra ritkán jut forrás. Ezzel Körmendy Imre is egyetértett. Bardóczi Sándor szerint a politika lehetséges beépítési területként kezeli a zöldfelületeket, ráadásul ezek „nem panaszkodnak”, ha elvonják a fenntartási költségeket. Korábbi kutatásaira hivatkozva kijelentette: a közhiedelemmel ellentétben a Népligetben történik a legkevesebb erőszakos bűncselekmény a főváros nagyparkjai közül, és a Margitszigeten a legtöbb, az viszont igaz, hogy a Városliget a leglátogatottabb zöldterület. Finta Sándor jelezte: a fenntartás és a használat kérdésében még mindig hiányosak a kutatások, Rostás Zoltán pedig emlékeztetett arra, hogy a Liget Budapest megbízta a Corvinus Egyetemet a Városliget valós használatának átfogó, kétlépcsős vizsgálatával.

A következő kérdés a Városligetről megfogalmazott, 15 éves személyes víziókra vonatkozott. A megjelentek többsége: Bardóczi Sándor, Mohácsi Sándor és Finta Sándor kisebb, pozitív átalakulásokban reménykedik, gyökeres megújulásra nem látnak módot. Rostás Zoltán megjegyezte: ő a millenniumi nagyberuházásokhoz hasonló lehetőséget lát a Liget Budapestben, az érintett problémák, azaz a zöldfelületek kezelése vagy a parkolás, a közlekedés gondjainak megoldása ennek részei lesznek.

Alkalmas lehet-e a Városliget a beruházás tervezett funkcióink befogadására? – tért rá a sokak által várt kérdésre Balogh Péter István. Körmendy Imre emlékeztetett: a MUT májusi állásfoglalásában leszögezte, hogy a projekt alapfeltevéseit vitatja. Úgy látja: összetettsége miatt a problémával több szakterületnek kellene együtt foglalkoznia, ha pedig valamelyik túlterjeszkedik, az katasztrófával fenyeget. Finta Sándor közölte: a zsűri szerint – amelyben ő is szerepet vállalt – a terület nem alkalmas a tervezett funkciók befogadására, de ha muszáj őket itt elhelyezni, akkor a díjazott tervek alapján ez lehetséges. A budapesti főépítész szerint a valódi kérdés az, hogy releváns-e a funkciócsomag, és hogy Magyarország elbírja-e az ezzel járó nyomást. Mohácsi Sándor szerint a pályázat nem urbanisztikai, hanem beépítési ötletpályázat volt, így nem foglalkozott azokkal a szükségszerű szociológiai és környezeti hatásokkal, amelyekkel a megvalósítás járna, és nem tartalmazott részletes előkészítő anyagot sem. Ezzel együtt ő pályázóként talált olyan építészt, aki osztotta kétségeit, és együttesen megpróbálták a lehető legjobb megoldást megtalálni – meglepetésére a zsűri ezt a megoldást díjazta is.

Rostás Zoltán szerint a beérkezett pályázatok egyértelműen megmutatták, hogy a programot meg lehet valósítani, sőt, erre több lehetőség is kínálkozik, a zöldfelület nagysága pedig akár növelhető is. A Szépművészeti Múzeum korábban tervezett, majd lefújt bővítésére kitérve pedig megjegyezte, hogy az továbbra is része a hosszú távú terveknek.

Balogh Péter István a kérdések következő körében arra várt választ, hogy ha lett volna egy nyilvános helykijelölési pályázat, az hozhatott-e volna más eredményt. Bardóczi Sándor szerint a Hungária körgyűrűn kívüli rozsdaövezetben és a város decentralizálásában kellene gondolkodni. Alapfeltevésével Finta Sándor is egyetértett. A főváros a közeljövőben kiemelten szeretne foglalkozni a barnamezős területek problémájával, és a rengeteg üres épülettel is  – mondta –, ezeket figyelembe véve alighanem más eredmény is születhetett volna. Körmendy Imre azonban úgy véli: a Nemzeti Színház 1988-as helykijelölő pályázata bizonyította, hogy ez a műfaj nem feltétlenül hasznos, Mohácsi Sándor pedig megjegyezte, hogy egy ennyire összetett kérdésre nyilván nem lehet rövid választ adni, ugyanakkor a Magyar Nemzeti Galéria barnamezős elhelyezésével vitatkozna. Rostás Zoltán röviden ismertette azt a négy szempontot, ami alapján a jelenlegi helyszínt kiválasztották: legyen történeti hagyománya, megfelelő intézményi beágyazottsága, jó megközelíthetősége és zöldfelületi kapcsolata. Ezt követően megjegyezte: a korábban ezek figyelmen kívül hagyásával létrejött óbudai múzeumi negyed nem működik, a barnamezős beruházásokhoz pedig olyan jelentős magántőkére lenne szükség, amely ma Magyarországon nem adott. A városi léptékű elhelyezési pályázat hiányolására reflektálva kifejtette: az ilyen kérdéseket egy hosszú távú városfejlesztési program részeként kellene eldönteni, a Liget Budapest esetében azonban sürget az idő a Néprajzi, az Építészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria problémái miatt.

A válaszra reflektálva Körmendy Imre kifejtette: aggodalomra ad okot, hogy az erőforrások ilyen léptékű koncentrációja mellett marad-e energia a város más részeire. Rostás Zoltán szempontjairól Mohácsi Sándor azt mondta: más szakági tényezők alapján viszont a Városliget nem alkalmas helyszínnek, így szakmai és közösségi alkuk sorozatára lesz szükség. Bardóczi Sándor szerint a szempontrendszert egyértelműen a Városligetre szabták, koncepciójának védelmében pedig a londoni olimpiát hozta fel, ahol a fejlesztésre olyan barnamezős területet szemelt ki a kormány, amely az előzetes kutatások szerint nem lett volna megfelelő piaci alapú rekonstrukcióra. Rostás Zoltán úgy reagált: a beruházással a zöldfelület mértékét és intenzitását is növelni lehet a Városligetben, és senkinek sem célja azt csökkenteni.

A következő kérdés a városi közparkok jogi helyzetére vonatkozott. Bardóczi Sándor szerint a Városliget jelenleg 5,7%-ban beépített; az ötletpályázat tervei 5-6, 11-12, illetve szélsőséges esetben 24%-os beépítéssel számolnak. A tájépítész szerint a jelenlegi, 3%-os beépíthetőségi határt a városi nagyparkoknál ötre kellene növelni. Ennek azonban ökölszabályként kéne működnie, így nem ért egyet a jelenleg tervezett beépítésekkel – szögezte le a tájépítész. Az 5%-os szabályozással Finta Sándor is egyetértett, sőt kijelentette, hogy ez a város tervei között szerepel. Rostás Zoltán azt firtatta, hogy a jelenleg lebetonozott Ötvenhatosok tere miért szerepel zöldfelületként nyilvántartva, hiszen valós funkcióját nézve jelentősen rontaná a jelenlegi mutatókat. Mohácsi Sándor megjegyezte: a tájépítészek általánosságban nem egyes fákért, vagy a zöldfelületi indexért aggódnak, hanem az aktív zöldterületért. Egy öt százalékos beépítés további 25%-nyi burkolt felületméretet vonz magával – fűzte hozzá Bardóczi Sándor. Ez a szám, mint az ötletpályázat több munkája bebizonyította, jelentősen csökkenthető a Városligetben – reagált Rostás Zoltán.

Már a következő kérdésre, a múzeumok szórt elhelyezésének praktikusságára adott válaszában Bardóczi Sándor kifejtette: az intézmények óhatatlanul kitelepülési igényekkel lépnek majd fel, ez pedig további burkolt felületeket jelent. „Tájépítészeti szempontból ez a legrosszabb forgatókönyv” – szögezte le. Mohácsi Sándor megjegyezte: pályázatukban ezért csokrosították a funkciókat, ezzel csökkentve a burkolt felületek arányait. Körmendy Imre szerint a jelenleg tervezett elrendezés nem segíti a múzeumok együttműködését, a Néprajzi Múzeum „kakukktojásként” kilóg a komplexumból. Finta Sándor ellenben úgy vélte: az összeköttetés nem releváns kérdés, fontosabb lenne azt vizsgálni, hogyan lehet elkerülni a „turisztikai gettó” kialakulását. Rostás Zoltán megjegyezte: a projekt névváltozása is azt a folyamatot jelzi, ahogyan a park hangsúlyos tényezőként bekerült a munkába, a kitelepülések pedig nem fogják tönkretenni a zöld környezetet. Bardóczi Sándor erre azzal válaszolt: nem az alkalmi, hanem az állandó kitelepülésektől félti a Ligetet, amelyet a nagyrendezvények már jelenleg is túlterhelnek. Rostás Zoltán szerint azonban Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban ennél sokkal intenzívebb használattal is működnek parkok, a lényeg ismét a fenntartás.

A szakmai beszélgetés zárásaként Balogh Péter István megköszönte a jelenlévők figyelmét és kifejezte abbéli reményeit, hogy a diskurzus hosszú távon is folytatódhat.