SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

Nyílt ötletpályázat a Múzeumi Negyed épületeinek elhelyezésére

2013. július 8.

Nyílt ötletpályázatot írt ki a Szépművészeti Múzeum a Városligetbe tervezett Múzeum Negyed épületeinek elhelyezésére és az ezzel összefüggő környezetalakítási feladatokra. A pályázat leadási határideje szeptember eleje, az eredményeket pedig október 3-án ismerheti meg a közönség. Az összesen 15 millió forint díjazású ötletpályázat a Városliget komplex megújítását célzó Liget Budapest projekt része.

A Kormány 2013. július 2-án megjelent határozatával döntött az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttesre vonatkozó koncepció második ütemeként a Városliget átfogó hasznosítási koncepciójáról. Ennek értelmében a Kormány egyetért azzal, hogy a Múzeum Negyed létrehozásával összhangban, azzal egyidejűleg, a  2014–2020 közötti időszakban megvalósuljon a  Városliget egészének megújítása, családi kulturális-szabadidős élményparkká történő átfogó fejlesztése, önálló turisztikai és szabadidős arculatának, márkájának kialakítása és az  ehhez szükséges fejlesztések végrehajtása. A most kiírt ötletpályázat a Ligetben felépítendő múzeumi épületek (az Új Nemzeti Galéria - együtt a Ludwig Múzeummal -, a Néprajzi Múzeum, a Magyar Zene Háza, a Magyar Fotográfiai Múzeum valamint a Magyar Építészeti Múzeum) optimális elhelyezését célozza.

Az elképzelések szerint a múzeumok nemzetközi építészeti tervpályázatát – a most kiírt elhelyezési ötletpályázat alapján véglegesített helyszínekre - 2013 második felében írják ki. A beruházás a tervek szerint az Európai Unió 2014-ben kezdődő, következő költségvetési ciklusában rendelkezésre álló források segítségével valósulhat meg, 2018-as befejezési határidővel.

A Városliget átfogó, több mint egy évszázada nem látott léptékű fejlesztése révén megújuló, illetve létrejövő új városi tér (Liget Budapest) kialakítása komplex célt szolgál. Egyrészt fontos, hogy a Liget Budapest egy olyan európai rangú családi élményközpont legyen, amely a kontinensen egyedülálló komplexitású intézményi hálóval rendelkezik, s amely a kulturális fogyasztás és szabadidő eltöltés új dimenzióit nyitja meg egy ezirányú tradíciókkal rendelkező városi térben.  Ezzel összefüggésben a cél, hogy a fejlesztés révén egy olyan új intézmény-együttes és márkanév jöjjön létre, amely Európa egyik legvonzóbb városi családi turisztikai desztinációjává válhat.

A  Liget Budapest fejlesztés központi eleme a Múzeumi Negyed létrehozása, amely történeti kontinuitást teremt a már több mint száz éve itt álló, kiváló múzeumi és művészeti intézmények és 21. század elejének - európai rangú építészeti megformálásban létrehozandó - új kulturális intézményei között.

A fejlesztés célja, hogy olyan együttműködő, egymás hatását erősítő intézményháló jöjjön létre, amely segíti a kulturális javakhoz való sokrétű és széleskörű hozzáférést, valamint a szabadidő eltöltésének sokszínű lehetőségét. Mindezt úgy, hogy a kultúra, a kikapcsolódás, a gasztronómia, az ismeret- és élményszerzés intézményei és szolgáltatásai egymást erősítve és kiegészítve, magas minőségi színvonalon legyenek elérhetőek minél több ember számára.

A fejlesztés céljainak a Kormány döntése értelmében a Városliget használati értékének növelésével, a zöldfelületi és közlekedési rendszer megújításával, a zöldfelület biológiai aktivitásának növelésével együtt kell megvalósulniuk.

A pályázat a Magyar Építész Kamara honlapján: http://www.mek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=41376&Itemid=67