SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

Joan Miró (1893-1983)

Kiállítás a Museo Nacional Centro de Arte Reina Sofia gyűjteményéből

2004. július 7. - augusztus 7.

2004. július 7 – 2004. szeptember 30.

Joan Miró nevét a 20. századi modernizmus egyik legjelentősebb alakjaként a szélesebb publikum is jól ismeri. Eredeti műveit a magyarországi közönség legutóbb éppen a Szépművészeti Múzeumban láthatta 2000-ben, a Klee-Tanguy-Miró kiállítás keretei között. Ez a kiállítás a 2000-es tárlat, valamint a 90-es években kezdődött 20. századi klasszikusok bemutatását célzó sorozat folytatása (Henry Moore, Klee-Tanguy-Miró, Corneille, Alberto Giacometti) volt.

Az utazó kiállítás, mely a Museo Nacional Centro de Arte Reina Sofia (MNCARS) gyűjteményéből lett összeállítva a budapesti tárlatot megelőzően Santiago de Chilében és Szófiában szerepelt nagy sikerrel. A tárlat negyvennyolc nagyméretű Miró alkotást tartalmaz, így kilenc festményt, kilenc szobrot és harminc kis szériában készült, igen ritka sokszorosított grafikai alkotást. A művek Miró szinte teljes érettkori pályáját felölelik - a legkorábbi 1935-ben, míg a legkésőbbi 1981-ben készült -, a kiállítás súlypontja azonban az 1960-as és 1970-es évekre esik.