SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

A fáraók után

A kopt művészet kincsei Egyiptomból

2005. március 18. - április 18.

2005. március 18 – 2005. május 22.

A fáraók korának művészete nem szűnő csodálatot vált ki mindenkiből, aki Egyiptom földjére lép, vagy egy múzeumi kiállításon, könyvek lapjain szembesül a fáraónikus építészet, szobrászat, festészet fenséges és mégis lenyűgözően emberi kisugárzásával. A hieroglif írás megfejtésével, a tizenkilencedik és huszadik század régészeti felfedezéseivel, a nagy múzeumi gyűjtemények létrejöttével a fáraónikus Egyiptom a világ egyetemes kultúrájának szerves részévé vált. Újabb és újabb régészeti leletek tartják a világ napilapjainak címoldalán a fáraók Egyiptomát, s nincsen olyan év, hogy egy-egy monumentális vándorkiállítás ne hódítana meg újabb tízezreket az ókori egyiptomi művészet számára.

Más a helyzet Egyiptomnak a Nagy Sándor hódítását (Kr.e. 332) követő évszázadokból, a Ptolemaiosok (Kr.e. 332-30) és a római császárság (Kr.e. 30-Kr.u. 639/646) korából származó művészetével. Az egyiptomi hellénisztikus, római kori és későantik művészet csak kevesek számára ismert. Az utóbbi évtizedekben csupán elvétve villant fel néhány kép abból a folyamatból, amelynek során a Kr.e. 4.-Kr.u. 7. század közötti, évezrednyi időszakban a klasszikus görög-római művészet stílusa, témái, formái, sajátosan egyiptomi alakot öltöttek, és létrejött Egyiptom későantik és korabizánci művészete - hagyományos nevén a kopt művészet. Ennek története: társadalmi összefüggései, legfontosabb korszakai, viszonya a földközi-tengeri térség egykorú régióinak művészetéhez egészében véve máig homályban maradt. A kutatók máig hajlanak arra, hogy XX. század-eleji elődeik nyomán a kopt művészet alkotásait a klasszikus művészet törvényeivel való szembefordulásnak tekintsék, vagy éppen mint a római és bizánci uralom elleni lázadás művészeti kifejeződését, egy Rómával és Bizánccal egyaránt szembeszegülő keresztény népi mozgalom emlékeit magyarázzák.

Ezeket a felfogásokat csak a legutóbbi időben kezdi felváltani a kopt művészet új, nagyobb távlatú és kiegyensúlyozottabb értékelése. Éppen ez a tény adja a budapesti kiállítás tudományos aktualitását: tárgya nem a művészettörténet valamely már klasszikusnak elismert korszaka, hanem egy olyan, amely csupán most kezdi megtalálni az őt megillető helyet az európai művészeti hagyományban. A Szépművészeti Múzeum kiállítása, amely egyaránt eredménye és része ennek az átértékelési folyamatnak, a kopt művészet példáján ad képet a klasszikus ókori művészet átalakulásainak utolsó nagy korszakáról. Tudományos koncepcióját Török László professzor, a későantik Egyiptom világszerte számontartott kutatója, a Norvég Tudományos Akadémia tagja dolgozta ki. Fő célja, hogy a kopt művészetet mint az egyetemes későókori-korabizánci művészet szerves, ugyanakkor sajátos alkotóelemét mutassa be. A kairói Kopt Múzeumból, valamint az alexandriai Görög-Római Múzeumból és az Alexandriai Nemzeti Múzeumból érkező mintegy százharminc tárgyat tartalmazó együttest a budapesti Szépművészeti Múzeum és az Iparművészeti Múzeum kopt anyagából válogatott további darabok egészítik ki. A kiállítást többéves, széles körű művészettörténeti kutatómunka előzte meg: a bemutatott tárgyakat szilárd időrendi és stíluskritikai keretek közé kellett illeszteni. A történeti áttekintés igényén túl azonban a kiállított tárgyak kiválogatásának volt egy másik fontos szempontja is. A szervezők főműveket akarnak bemutatni, amelyek megvilágítják a művészeti stílus változásait és érzékeltetik a névtelen egyiptomi későantik mesterek fontos helyét az egyetemes művészettörténetben. A kiállítás számos ismeretlen, félreértett, vagy elfeledett remekművet mutat be: a zömükben eddig közöletlen tárgyak több mint a fele nem kiállításról, hanem az egyiptomi múzeumok raktáraiból került elő.

A kiállítás három nagy, összefüggő egységből áll, amelyeket a későantik művészet egyiptomi előzményeit érzékeltető kisebb tárgycsoport vezet be. Az első egység 2-4. századi alakos sírsztéléket, építészeti faragványokat, textileket, figurális csontfaragványokat és díszes agyagedényeket tartalmaz. E tárgyak egy része a hagyományos egyiptomi ábrázolásmód és stílus továbbélését illusztrálja, más darabok az alexandriai görög típusok és formák folyamatosságát igazolják, továbbiak pedig a római művészet nagy nyugati és keleti központjainak hatását tanúsítják.

A második rész 4-6. századi műveket mutat be. A kőből, fából, csontból készült figurális és ornamentális faragványok, festett famennyezet-töredékek, bronzedények és remekművű szövetek az elit lakóhelyeinek pompáját, az arisztokratikus "jó élet" minőségét mutatják be. Az ábrázolásokat "olvasva" fogalmat alkothatunk azokról a politikai, vallási, erkölcsi ideálokról, amelyek a kor klasszikus műveltségű egyiptomi patriciusainak önképét meghatározták. Különösen jelentősek azok az építészeti faragványok, amelyek két, művészetéről híres város, Oxyrhynchos (ma el Bahnasa) és Heracleopolis Magna (ma Ahnas) nekropoliszainak előkelő sírkápolnáiból valók. E faragványok allegorikus ábrázolásaikkal nem csupán az elit műveltségét érzékeltetik; azokkal az értékekkel is szembesítik mai nézőjüket, amelyekhez való ragaszkodásuktól az eltemetettek örök életüket remélték. Ebben a részben látszik leginkább a kiállítás egyik fő tanulsága: a közhiedelemmel ellentétben a 4-5. századi pogány és keresztény elit társadalmilag és klasszikus műveltségében is egységes volt. A művészek és a műhelyek egyaránt dolgoztak pogány és keresztény megrendelők számára, egyaránt készítettek pogány vagy keresztény - vagy pogány és keresztény - tartalmú műveket. A kiállítás egy másik fontos szólamába olyan csontfaragványok tartoznak, amelyek szegényebb vásárlók számára készültek. Ezek a nagyművészet és a szerényebb igényeket kielégítő kézművesek produkciója közötti figyelemreméltó kapcsolatokra világítanak rá.

A harmadik nagy egység az egyiptomi keresztény művészet kialakulását és 5-8. századi korszakát mutatja be. A templomok és kolostorok művészetét oszlopfők és falfestménytöredékek képviselik a (szakkarai Jeremiás-kolostorból), továbbá figurális kőfaragványok a bawiti Apollo-kolostorból. A kiállítás egyik szenzációja egy mostanáig szinte ismeretlen, egyedülálló értékű, két oldalán festett, körmeneteken használt 6. századi ikon. A kép fontos érve annak a feltevésnek, hogy a legkorábbi ismert ikonok (amelyek zömét a szinai Szt. Katalin-kolostor híres kincstára őrzi) egy részét Egyiptomban s nem pedig Konstantinápolyban festhették. A kor művészetének különféle stílusrétegeit a központoktól távoli műhelyekben készült darabok szemléltetik. Jól mutatják, hogyan értelmezték át a keresztények a pogány (egyiptomi, görög és római) jelképeket és ábrázolásokat a magánvallásosság világában, és hogyan hatott a városi elit művészete a mindennapok használati tárgyaira, egészen a gyermekjátékokig. Mindez világossá teszi a kiállítás másik fontos tanulságát: a klasszikus ókor nem egyetlen pillanat alatt ért véget. Az általában korszakzárónak tekintett történeti esemény (a nyugat-római birodalom 476-os felbomlása) után még évszázadokon át folytatódott, s csak fokozatosan alakult át középkorivá az antik szellemi és művészeti hagyomány.

Az Egyiptomból hozott anyagot értékes tárgyak egészítik ki a budapesti Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményéből (elsősorban is egy vadászó kentaurt ábrázoló pompás kőrelief egy 4. század közepi oxyrhynchosi pogány sírkápolnából) és az Iparművészeti Múzeum textilgyűjteményéből.

A kiállítás kurátora: Török László