SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

Szenzáció a Szépművészeti Nyolcak kiállításán - 94 év után újra látható Magyarországon Orbán Dezső Nagy aktja

2011. május 29.

Csaknem 100 évvel ezelőtt láthatta utoljára nagyközönség Orbán Dezső Nagy aktját, amely sok évtizedes lappangás után az elmúlt évben bukkant fel Ausztráliában. A nagyméretű festmény a Szépművészeti Múzeumban nyílt Nyolcak kiállítás fontos darabja, ám a remekmű több hónapos előkészületek után csak a megnyitó után két héttel, kedden kerülhetett a tárlatra.

A festmény – amelyet egy BBC interjú során Orbán élete egyik legjobb képének nevezett – 1911 körül keletkezett és feltehetően a Nyolcak akkori kiállítására készült. A mű 1917-ben szerepelt utolsó alkalommal magyarországi tárlaton, majd 1939-ben – az életművön belüli jelentőségét mutatva – a festő magával vitte Ausztráliába. Ott eladásra került, majd ezt követően lappangott, sorsáról keveset tudtunk.

A festményre – amelyet a hazai szakemberek csak egy rossz minőségű fekete-fehér fotó alapján ismertek – a kiállítás kurátora, Barki Gergely művészettörténész bukkant az elmúlt évben, Ausztráliában, ahol az 1986-ban, 102 éves korában elhunyt Orbán hagyatéka után kutatott. (A mű hazaszállítását az insurart.hu támogatta.)

Orbán Dezső

 

Molnos Péter, a kiállítás egyik kurátora így írt a festményről: az elmúlt évtizedekben ausztrál magángyűjteményben lappangó, monumentalitást sugárzó akt Orbán Dezső életművének egyik legizgalmasabb alkotása, sőt a Nyolcak egész művészi termésében is kitüntetett helyet érdemel. A fehér drapériát és az okkersárgára színezett dús női testet – Modigliani aktjaihoz hasonló módon – reflexek özöne borítja finoman lappangó tarkaságba, miközben a tömören modellált idomok beállítása, az egymásra felelő pozitív és negatív formák szigorú komponálása a szerkezet elsőbbségét hirdeti. A háttérben feltűnő vakrámák Orbán budapesti műtermének puritán enteriőrjét sejtetik, ahol – a fennmaradt visszaemlékezések tanúsága szerint – a Nyolcak egyik vendégkiállítója, az íróként és képzőművészként is maradandót alkotó Lesznai Anna is gyakran megfordult. Az általa jegyzett Kezdetben volt a kert című kulcsregény utalásaiból tudható, hogy a csoport 1911-es kiállítására készülve Orbán az aktképek modelljének éppen Lesznait kérte fel, s a róla készült művek bemutatása komoly konfliktusokhoz vezetett a módos polgári családból származó fiatal hölgy életében.
A Nagy akt életművön belüli kiemelt jelentőségét jól mutatja, hogy egyike volt azon néhány festménynek, melyet Orbán Dezső magával vitt 1939-ben, mikor elhagyta Magyarországot és véglegesen letelepedett Ausztráliában.

Orbán Dezső (Győr, 1884 – Sidney, 1986)

A kezdetben Gulácsy Lajos nyomdokain haladó, autodidakta festő művészetében 1906-os párizsi útja hozott döntő változást. A Julian Akadémia hivatalos kurzusát alig két hét alatt feladta, inkább legfontosabb mentorától, a nála három évvel fiatalabb Berény Róberttől tanult. 1909-ben szerepelt a MIÉNK második kiállításán, majd egyik alapító tagja lett az „Uj Képek" kiállítással 1909 végén közönség elé álló művészcsoportnak, a későbbi Nyolcaknak.

A következő évben újra Párizsba utazott, ahol Berénnyel közös műteremben dolgozva megalkotta egyik főművét, a Kannás csendéletet. E művet – hét másik festmény és néhány rajz társaságában – a Nyolcak 1911-es tárlatán mutatta be először a nagyközönségnek. Az évtized elején születő képeinek egy részén a körtvélyesi Moscovitz-kúriát körülvevő park tűnik fel, ahol szinte minden nyáron megfordult Lesznai Anna édesapjának meghívására.
Ezekből a művekből a Nyolcak utolsó, 1912-es kiállításán került bemutatásra egy válogatás. Az esztendő végétől több mint hat hónapon keresztül a dalmáciai Cataro környékén teljesített a Balkán-háború miatt szolgálatot, idejének nagy részét festéssel töltve.

Az 1931-ben Budapesten Atelier néven művészeti iskolát alapító Orbán az évtized végén – feleségével és fiával – Ausztráliába vándorolt, ahol kiállító művészként és pedagógusként egyaránt sikereket ért el egészen 1986-ban, 102 éves korában bekövetkezett haláláig.