SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

Hazatért a Seuso-kincs

Végre Magyarországon a teljes műkincsegyüttes

2017. július 12.

Három évvel a Seuso-kincs első hét darabjának hazaszállítását követően Magyarország most visszaszerezte az ókori római eredetű, felbecsülhetetlen értékű, páratlan lelet-együttes másik hét darabját is, így végre teljessé vált a műkincsegyüttes. A Seuso-kincseket most szombattól a Parlamentben kiállítva láthatja majd a nagyközönség, naponta 12 és 18 óra között, augusztus végéig. Ezt követően országjárásra indulnak s végül a Magyar Nemzeti Múzeumba kerülnek a műtárgyak. A Seuso-kincs végleges elhelyezéséről a Kormány a későbbiekben fog dönteni.

Magyarország sosem mondott le a páratlan kincs tulajdonjogáról, ezért az elmúlt években folyamatosan tárgyalt a most hazatért műtárgyakat őrző Marquess of Northampton családi alapítvánnyal, amely - a Wilson család alapítványával történt 2014-es repatriálási megállapodáshoz hasonlóan - nem tette vitássá, hogy a kincsek törvény szerinti tulajdonosa Magyarország, és csak a kincsek megszerzése, őrzése és tudományos földolgozása költségeinek kompenzálására tartott igényt. A tárgyalások eredményeképpen - ugyanúgy, mint 2014-ben – Magyarország most sem vételárat, hanem kompenzációs díjat fizetett a Seuso-kincs hét darabjáért a leletegyüttest eddig birtokló személyeknek. Három évvel ezelőtt 15 millió euró, most pedig a leletegyüttes még értékesebb darabjai esetében 28 millió euró volt a visszaszerzés költsége, ami így összességében a felét sem teszi ki az 1990-es évek elején tervezett aukciós kikiáltási összegnek.

A Seuso-kincs néven ismert páratlan értékű lelet egy ókori római eredetű, magas fokú mesterségbeli tudással megformázott ötvösremek-együttes.  A kincs nevét a több, mint másfél ezer évvel ezelőtt élt tulajdonosáról, Seusóról, egy magas rangú római tisztségviselőről kapta, aki a Lacus Pelso (mai nevén Balaton) mentén élt a mai Polgárdi területén és aki, vagy akinek örökösei minden bizonnyal valamelyik pannóniai katonai betörés alkalmával rejtették el a kincseket a 4. század végén vagy az 5. század legelején.

A kincs a Kr. u. 4. században készült, nagyméretű ezüst edényekből áll. A kincsek legismertebb darabja az a tál, amelyről az egész lelet a nevét kapta. A nagy átmérőjű darab közepén aprólékos vadászjelenetek láthatók, ezeket latin felirat veszi körül, a kincs feltételezett tulajdonosának és családjának ajánlva a készletet, a tál közepén pedig a Pelso szó olvasható, vagyis a Balaton latin neve. A Seuso-kincs tizennégy, étkezéshez és tisztálkodáshoz használt ezüst edényből áll. Két, ételek tálalására szolgáló nagyméretű lapos tál (az ún. vadász-tál és a geometrikus tál), két további tálaló és valószínűleg dísztálként is használt tál (az ún. Achilleus- és Meleagros tál), egy valószínűleg kéz- és arcmosáshoz használt mély tál és két hozzátartozó, geometrikus díszítésű kancsó, továbbá egy dionysosi ábrázolásokkal, egy állatalakokkal és egy görög mitológiai ábrázolással (ún. Hippolytos-kancsó) díszített kancsó alkotja. Két, díszítésében a Hippolytos-kancsóéval rokon vödör, egy illatszeres tégelyek tárolására szolgáló doboz, valamint egy amphora is tartozik hozzá. A most hazatért hét műtárgy az Achilleus és a Meleagros tál, az állatalakokkal díszített kancsó, az amphora, a Hippolytos-kancsó és a két, díszítésében a Hippolytos-kancsóéval rokon vödör.

A Seuso-kincs mind összetétele, mind valószínűsíthető elrejtési körülményei alapján jól illeszkedik a római birodalom területéről ismert többi, késő császárkori ezüst kincslelet sorába. A 2. század végétől az 5. század második feléig terjedő időszakból ismert, mintegy harminc, lakoma-készlet darabokat is tartalmazó nemesfém kincslelet között a Seuso-kincs mind művészi, mind anyagi értékét tekintve kiemelkedő helyet foglal el. Ezüst edényeinek tömege összesen kb. 68,5 kg, ezzel a ma ismert és fennmaradt késő császárkori ezüst ötvösművészeti kincsek között, az eddig feltárt mintegy 1800 lelőhely leletei közül, a legértékesebbnek számít.

A tizennégy darabos  dísztárgy együttes 1990-ben  a New York-i Sotheby's aukciós ház árverésén bukkant fel, ahol megpróbálták értékesíteni, de egy nappal azután, hogy a kollekcióból rendezett New York-i kiállítást megnyitották, először Libanon, majd egymás után Magyarország és az akkori Jugoszlávia is kereseteket nyújtott be, azon az alapon, hogy a kincset az ő területükön találták meg, és a gyűjtemény így őket illeti. Libanon később visszavonta igényét, Magyarország és a Jugoszlávia utódjaként perlő Horvátország keresetét pedig elutasította a New York-i esküdtszék, a két ország pedig 1993-ban a fellebbviteli bíróságon is pert vesztett, Magyarország a tulajdonjogát akkor nem tudta bizonyítani, ezért a kincsek a birtokosnál maradtak.

A Seuso-kincs a 1970-es évek közepén kerültek elő a Balatonhoz közeli Polgárdi környékéről. Ezek sorsáról, az azóta is tartó nemzetközi nyomozás ellenére, egészen a már említett 1990-es New York-i árverésen való feltűnésükig kevés biztosat lehet tudni. A rendelkezésre álló adatok szerint a kalandos sorsú leletet az 1970-es években kutatta föl Sümegh József amatőr régész, azonban hivatalos bejelentést nem tett: feltételezhető, hogy a kincs darabjait az illegális műkincspiacon kívánta értékesíteni. Bizonyíték ezekre azonban nincs, mivel Sümegh elhunyt - felakasztott holttestét 1980-ban találták meg egy Polgárdi melletti pincében. A műkincs-együttesnek ezután nyoma veszett, feltételezhetően közvetítők útján, a nyolcvanas években került a nyugat-európai piacra. A rendelkezése álló információk alapján a tizennégy ma is ismert darabot a 80-as évek elején és közepén vásárolta meg több gyűjtő hamis libanoni papírokkal. A kincseket egy angol főrend, Lord Northampton vezette konzorcium a már említett 1990-es New York-i árverésen kívánta értékesíteni, mai értékben mintegy 100 millió eurós kikiáltási áron.

Az elmúlt csaknem 30 évben Magyarország nem tett le arról, hogy megszerezze a páratlan leletegyüttest. A 2014-es és a jelenlegi sikeres megállapodások előtt az 1990-es évek elején, a New York-ban zajlott, sikertelen bizonyítási eljárások folytatása mellett az egymást követő magyar kormányok képviselői többször tárgyaltak a Seuso-kincs birtokosaival, ám ezek az erőfeszítések nem vezettek eredményre. A Seuso-kincsek visszaszerzését eredményező jelenlegi, több éves tárgyalássorozat Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter irányításával zajlott, a magyar felet főtárgyalóként  Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója képviselte.

A Seuso-kincs második fele a Terrorelhárítási Központ logisztikai segítségével, június elején került végleg Magyarországra. A kincseket a Parlamentben kiállítva láthatja – ingyenesen - a nagyközönség, majd országjárásra indulnak s végül a Magyar Nemzeti Múzeumba kerülnek a műtárgyak.













Letölthető sajtóképek 1 (zip)
Letölthető sajtóképek 2  (zip)
A Seuso-kincs - háttér (doc)