SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

Múzeumba került a MúzeumCafé

Az idei European Design Awardson elnyert bronzérem után a tengerentúlon is kivívta a dizájnszakma elismerését a hazai múzeumi világ egyetlen nyomtatott magazinja, a Szépművészeti Múzeum által 2007-ben alapított MúzeumCafé: a kéthavonta megjelenő lap októberben három aranyérmet nyert a Louisville-ben megrendezett Creativity International Awards idei pályázatán a komplett magazin-dizájn, a magazin-tipográfia és a magazincímlap kategóriákban.

Magazin-tipográfia kategóriában a MúzeumCafé volt az egyetlen díjazott, míg a magazin-dizájnban két amerikai és egy német, a címlapok között pedig egy amerikai és egy angol pályázóval megosztva kapott elismerést a magyar múzeumi szaklap. A legrégebben működő, 1970-ben alapított független reklám- és dizájndíj 41. kiírására 34 országból összesen több mint 1100 pályázat érkezett. A MúzeumCafé – ami a szabályok szerint csak az említett három kategóriában indulhatott – az első magyar alkotás, amely a verseny történetében a díjazottak között szerepel.

A Creativity International Awards hagyományai szerint a tizenegy tagú független nemzetközi zsűri által aranyéremmel elismert pályamunkákat a Phoenix Design Museum kiállításon mutatta be, majd a torontói Design Expo közönsége láthatja azokat november 10. és 12. között. Azt követően a nyertes termékekből összeállított válogatást egy vándorkiállítás keretében további városokban (ami már biztos, hogy 2012 tavaszán egy chicagói múzeumban és júniusban Bostonban egy dizájnkonferencia kísérőrendezvényeként) is bemutatják. Emellett valamennyi díjazott bekerül a Creativity International Awards 400 oldalas évkönyvébe, amely a világ minden dizájnnal foglalkozó fontos könyvesboltjában kapható, valamint elérhető IPad-alkalmazásban is.

A MúzeumCafé – amely a Szépművészeti Múzeum kiadásában jelenik meg és jut el több mint kétezer példányban ingyenesen a hazai múzeumokban és kiállítóhelyeken dolgozó szakemberekhez, illetve a közönség számára múzeumshopokban és nagyobb könyvesboltokban vásárolható meg – 2009-ben elnyerte a hazai Pro Typographia aranyfokozatú díjat, illetve ugyanabban az évben a MAGMA pályázatán az Év Magazinja lett. A lap arculattervezője és művészeti vezetője Salát Zalán Péter, a lapterv megvalósításában mellette Lencsés Dávid, Suszter Viktor és Németh Dániel vesznek részt. A kiadvány illusztrátora Kovács Lehel, képszerkesztője és fotográfusa Dezső Tamás (aki nemrégiben nyerte el a franciaországi Jeune Création Européenne – Fiatal Európai Alkotás – biennále nagydíját is), őt munkájában Kovalik Máté segíti. A MúzeumCafé főszerkesztője Martos Gábor.
A lap nyomdai munkálatait a Demax Művekben végzik; a magazin az Arctic Paper különleges Munken Pure kreatív papírján kerül az olvasók kezébe.
A MúzeumCaféval kapcsolatos hírek, események elérhetők a www.muzeumcafe.hu weboldalon is, illetve az érdeklődők első kézből kaphatnak információkat a magazinról a lap Facebook-oldalán.

A díjnyertes magazinról sajtófotók letölthetők az alábbi linkről:

http://dl.dropbox.com/u/1274953/CREATIVITYAWARDS_MuzeumCafe_imagesphotos.zip
A fotók forrásaként kérjük feltüntetni, hogy: Reichel Stúdió

További információ:
Lévay Zoltán lapigazgató: +36 30 740 874
Martos Gábor főszerkesztő: +36 20 326 8021
Salát Zalán Péter művészeti vezető: +36 30 250 7724