SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

Samuel Herzog (Neue Zürcher Zeitung): A másik nézőpont

„Cézanne és a múlt” – egy kiállítás a budapesti Szépművészeti Múzeumban

2012. december 13.

A budapesti Szépművészeti Múzeum nagyszabású tárlata arra a kérdésre keresi a választ, hogy mit jelentettek Cézanne számára a régi mesterek, és hogyan ösztönözték őt alkotásaik.

Aki már cipelte Budapest utcáin a Szépművészeti Múzeum mostani kiállításának katalógusát, megértheti, hogy mekkora súllyal esett a latba Cézanne számára a múlt. „Cézanne és a múlt” a címe annak a kiállításnak, amelynek katalógusa több mint három kilót mutat a mérlegen. Amilyen vastag a katalógus, olyan ambiciózus maga a vállalkozás: Geskó Judit kurátor arra vállalkozott, hogy minden aspektusában bemutassa, a múlt alkotásai közül melyek és miként hatottak Paul Cézanne-ra, és hogy ő ezeket a hatásokat hogyan fogadta be és miként dolgozta fel. Mindez persze felidézi a „Cézanne and Beyond” (Cézanne és ami rajta túl van) című kiállítást, mellyel a philadelphiai Museum of Fine Art nyűgözte le 2009-ben a nagyközönséget – csak itt a tekintet az ellenkező irányba fordul.

Az előképekkel való összehasonlítással gyakran az a baj, hogy eltereli a figyelmet a mű originalitásáról. A budapesti kiállítás épp ezt a buktatót kívánja elkerülni: azt próbálja bemutatni, hogy Cézanne az elődök kompozícióit és motívumait hogyan másolta le, hogyan elemezte, hogyan fordította le saját nyelvére, hogyan fejlesztette tovább, majd hogyan épített be belőlük egyes elemeket saját művészetébe. A kiállítás Cézanne párbeszédét a múlttal igencsak reflektív folyamatként mutatja be, ahol az előképekkel való összehasonlítás csak még nyilvánvalóbbá teszi Cézanne műveinek kompozíciós erejét és eredetiségét. Ennek érdekében a múzeum nem kevesebb, mint száz Cézanne-művet sorakoztat föl egy pompás kiállítási térben, melyek közt – a kiállítási koncepciónak megfelelően – számos vázlat és tanulmány található, de olyan főművek is, mint a Montagne Sainte-Victoire a washingtoni Philipps Gyűjteményből, a Nagy Fürdőzők Chicagóból, vagy a Madame Cézanne vörös karosszékben Bostonból. Cézanne saját művei mellett csaknem hasonló számban láthatóak azon régi mesterek alkotásai is, akik fontosak voltak számára.

A kiállítás központi helyet biztosít a New York-i négyalakos (1890–92) és a párizsi kétalakos Kártyázóknak (1892–96), melyeket lehetséges előképeikkel együtt mutat be – példának okáért Mathieu Le Nain 1635-ös kompozíciójával, melyet Cézanne bizonyosan látott szülővárosa, Aix-en-Provence múzeumában. A prezentáció és a katalógus is egybeveti a kompozíciós megoldásokat, rámutat a figurák hasonlóságaira, és összefüggést sejtet a kétalakos kép redukált színskálája és a 17. századi festmény földszínű tónusai között. Ugyanakkor annak lehetőségét sem zárja ki, hogy mindeme összefüggések távolról sem maguktól értetődőek és talán csak anekdotikus jelentőséggel bírnak.

Ez a kiállítás egyik alapproblémája. Ahol Cézanne a régi mesterek munkáit egyszerűen csak lemásolta, ott az összevetés kézenfekvő. Az összefüggések még ott is nyilvánvalóak, ahol az előképeket úgymond „körbejárta”. Példaként szolgálhatnak ehhez Poussin Et in Arcadia Egojának (1637/38) egyes alakjairól készített rajzai; ezekhez a figurákhoz újra és újra visszatért. Cézanne kiérlelt kompozícióin azonban ezek az összefüggések sokkal összetettebbek és jóval kevésbé egyértelműek: a kapcsolatok hálója gyakran olyan finom szövésű, hogy egy kiállítás aligha tudhatja azt visszaadni. A budapesti tárlatnak ennek ellenére újra és újra sikerül legalábbis éreztetnie, hogy az alapjául szolgáló kutatás során mi mindenre derült fény. A kiállításon például együtt látható Chardin báránycombos csendélete (1755 körül), Cézanne – történetesen épp Budapesten őrzött – Tálalója (1877-79), valamint egy bázeli vázlatrajz, amelyen Cézanne Chardin kancsóját erőteljes és a forma plaszticitását hangsúlyozó vonalakkal adja vissza. A teremfelirat arra hívja fel a figyelmet, hogy a chardini képelrendezés, mely a kompozíciót (az asztal széle mentén) egy alsó és két felső harmadra tagolja, Cézanne számos csendéletének arányait is meghatározza. Hasonló jelentősége van az asztalról lelógó fehér terítőnek is, mely fontos szerepet kap Cézanne (és természetesen számos más festő) csendéletein is. A prezentáció azonban elsődlegesen arra törekszik, hogy a három mű egymás mellé sorolásával képet adjon Cézanne célkitűzéséről, hogy a festészet eszközeivel teremtsen szilárd plasztikus formákat – túllépve ezzel impresszionista kortársainak atmoszférikus festésmódján. A kiállítás arról szól, hogy Cézanne pontosan azt igyekezett saját festészetében megvalósítani – pontosan megfigyelt apró különbségek megragadását a megfestett tárgy saját atmoszférájában –, amire saját állítása szerint először Chardinnél talált rá. Kérdés persze, hogy képes-e mindezt lekövetni a kiállítás-látogató azáltal, hogy együtt látja a Cézanne által lerajzolt kancsót Cézanne és Chardin tudatosan megkomponált csendéleteivel.

Budapesten az is jól érzékelhetővé válik, hogy Cézanne nemcsak a tárgyak atmoszférájának apró különbségeit észlelte pontosan, hanem saját érzékelésének változékonyságát is – vagy még inkább ennek a két dolognak az egymástól való függőségét. Tudatában volt a különbségnek, hogy mennyire másként látszik minden akkor, ha egy picit oldalra hajtja a fejét vagy egy kissé odébb tolja a széket – úgyhogy azt gondolnánk, művészetével igyekezett a többi lehetséges látásmódot is sejtetni. Ettől még nem kell őt feltétlenül proto-kubistának tekintenünk, azt azonban kijelenthetjük, hogy művészete feltehetőleg egy nagyon is modern világlátásban gyökerezett.

A budapesti kiállításnak semmiképp sem vethetjük szemére, hogy keveset vár el közönségétől. Olyan árnyaltan próbál megidézni egy nagy klasszikust, amennyire csak sok-sok év kutatása ezt lehetővé teszi. Aki részesülni kíván ebből, az ne spóroljon az idővel, amit Budapestre visz magával – túl finom ez az étek holmi gyorsétkezdéhez. A kiállítás frissítően igényes – és a katalógus is megéri mindahány kilóját.

A cikket eredeti formájában az alábbi linkre kattintva olvashatják:
Die andere Ansicht - Samuel Herzog