’A diadalív árnyéka’
'A diadalív árnyéka'
levelező pályázat 5-7. és 8-10. osztályos tanulók számára a 2012/2013. tanévben
A résztvevő diákokkal játékos formában ismertetjük meg Róma monumentális épületein keresztül a kora császárkor kultúráját. A csapatoknak egy napjainkban játszódó, különös történet keretében mutatjuk be a korszakot, amelynek szereplői a modern kori Rómában kalandozva fedezik fel az épületeket és a hozzájuk kapcsolódó történeteket. A csapatoknak a pályázati időszak végére egy ókori művészet stílusjegyeihez igazodó római diadalív makettet kell elkészíteniük pályaműként.
A levelező pályázat ebben a tanévben a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében megvalósuló, „Határtalan antikvitás" c. projekt részét képezi, ezért a versenyt két kategóriában hirdetjük meg és bíráljuk el.
1. kategória
A Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében meghirdetett, az Európai Unió által támogatott pályázatra Budapestről, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékből, valamint a szlovák oldalon Besztercebánya/Banská Bystrica, Kassa/Košice, Nagyszombat/Trnava, Nyitra/Nitra, Pozsony/Bratislava megyékből várjuk a jelentkezőket.
A pályázati felhívás letölthető innen, a jelentjezési lap letölthető innen.
2. kategória
A Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala megyékből, valamint a határon túli magyar területekről (az 1. kategóriában megjelöltek kivételével) érkező jelentkezők pályázati felhívása megtekinthető itt
További részletek

.jpg)
.jpg)
Jelen felhívás tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.
.jpg)
.jpg)
