SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

Az ókori rommező

Az ókori rommező

A mai el-Lahun falu mellett elterülő rommezőt (É29°14' – 29°16', K30°58' – 31°0') a II. Szeszósztrisz (Kr.e. 1880–1873) alapította királyi temető és település maradványai uralják. A temetkezési körzetet a király téglapiramisán, az áldozati kápolnákon valamint a piramiskörzet észak-keleti sarkában megbúvó kisméretű, kultikus piramison kívül további nyolc masztaba illetve a királyi család nőtagjai számára vágott aknasírok alkotják. Az uralkodó halotti kultuszának szentelt, mára az alapokig lepusztult templom a piramistól keletre, mintegy 1200 m távolságban épült fel, közvetlenül az irodalomban általában 'Kahun' néven említett, kiterjedt település szomszédságában. A város, eredeti nevén Az elhunyt Szeszósztrisz elégedett (Hotep-Szenvoszret-maa-heru), valójában egy kisebb, a halotti templom kultikus személyzetének átmeneti szállást nyújtó Nyugati, illetve a közigazgatási értelemben 'urbánus' jellegű, nagyobb alapterületű Keleti Egység együttese, a kései Középbirodalom idején fontos regionális központ volt. Gyors, s bizonyos tekintetben felületes feltárása során a település hihetetlen leletgazdagságról tett tanúbizonyságot; az egyedi tárgyi emlékek körén belül kiemelendő a hieratikus papiruszok két nagyobb csoportja, mint a korabeli királyi alapítványbirtokok életére, igazgatására és a királykultusz megszervezésének módjára vonatkozó egyik legfontosabb forrás. A város belső struktúráját alapjaiban meghatározó elit és nem-elit szektorokra tagozódás a lakosság társadalmi rétegződésének építészeti kifejeződése. A királyi műemlékeket éppúgy, mint a II. Szeszósztrisz udvaroncai számára kialakított közeli temetkezőhelyet már az ókor folyamán kirabolták: feliratos kő építészeti elemeiktől szinte teljesen megosztva, a sírok tulajdonosainak meghatározása nem egyszerű, esetenként egyenesen lehetetlen feladat. A magánsírok egy részét az Újbirodalom alatt valamint a Harmadik Átmeneti Korban és a Későkorban temetkezési célokra újra felhasználták. A településen jelenlévő újbirodalmi kerámiaanyag mellett az egykorú felszíni temetkezések is arra utalnak, hogy a város egy, egyelőre meghatározatlan nagyságú részét az Újbirodalom korában is lakták – minden valószínűség szerint a középbirodalmi sírépítmények faragott köveit elbontó munkások. A középbirodalmi emlékek dominanciája ellenére, el-Lahun lelőhelyének régészeti maradványai a koradinasztikus kortól kezdődően (Bashkatib-temető) egészen a korai (kopt) kereszténység időszakáig datálódnak (utóbbit a szórványleletek mellett a halotti templom területén illetve a település északi, elit szektorában részben feltárt intruzív gödörsírok jelzik).

A halotti kerület északkeleti szektora a piramis keleti oldaláról nézve
A halotti kerület északkeleti szektora a piramis keleti oldaláról nézve

 

Ugyanakkor a korai ásatások viszonylag szegényes dokumentációja ma már nehezen hozható összhangba az egyiptomi régészet modern gyakorlatával: még az ásató szemszögéből oly' figyelemre méltónak elkönyvelt papiruszok és pecsételők / pecsétlenyomatok esetében is csak ritkán került feljegyzésre előkerülésük pontos helye és időpontja, a gazdag kerámiaanyagból és a sírmellékletek repertoárjából pusztán egy erősen válogatott korpusz került publikálásra, építészeti rajz pedig kizárólag csak az ásató által arra érdemesnek ítélt objektumokról készült. Noha az el-lahun-i település a mai napig a legnagyobb város az egyiptomi kései Középső Bronzkor időszakából, sem rétegtana, sem építészeti története nem tisztázott; mi több, a kanadai Royal Ontario Museum kontrollásatásai egyrészt rámutattak a W. M. Flinders Petrie által közölt (s mai napig az egyetlen) városalaprajz komoly hiányosságaira és pontatlanságára, másrészt az addig nem vizsgált vagy csak felületesen bejárt területeken új építészeti struktúrákat hoztak napvilágra. Ezek az iszaptégla maradványok valószínűleg az eleddig csak az írott forrásokból ismert létesítményekkel hozhatók összefüggésbe, és egyértelműen a lelőhelynek a további régészeti munka szempontjából magas potenciáljára utalnak. Flinders Petrie óta a terület erősen lepusztult az erős szél illetve a sírrablók és a helybéli vályogásók ténykedéseinek köszönhetően, aminek fényében a műemlékek felmérése, dokumentálása illetve a fennmaradásukat biztosítani hivatott tervek kidolgozása különösen sürgetően hat.