SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

Az Egyiptomi Gyűjteményről

A múlt század elején magyar-lengyel expedíció folytatott ásatásokat Közép-Egyiptomban, 1964-ben pedig a széleskörű nemzetközi összefogással megvalósult núbiai leletmentő akció, majd az 1983-as thébai feltárásoknak köszönhet sokat a gyűjtemény. Az állandó kiállításon olyan kiváló alkotásokat láthatunk, mint az i.e. 9. században készült Sesonk trónörökös szobra, az i.e. 3. századi bronz Ülő macska, vagy a múlt évben vásárolt, négyezer éves vízilóagyarból faragott, mágikus erővel felruházott Varázsbot.

Egyiptomi tárgyak gyűjtése már a 19. század elején kimutatható a Magyar Nemzeti Múzeum leltárkönyvében. Az utazók, gazdag és kevésbé gazdag műgyűjtők szép számmal ajándékoztak műtárgyakat a főváros legrégibb múzeumának, de a nagyobb arányú gyűjtés és ajándékozás az egyiptológia megszületése után, valamint az egyiptomi ásatások szaporodásával és az emlékek feldolgozásával indult meg. Champollion felfedezése, azaz a hieroglif írás megfejtése mérföldkő volt az egyiptomi tárgyak gyűjtésében egész Európában. Magyarországon is a 19. század második felében váltak gyakorivá az ajándékozások, melyek a század vége felé oly tekintélyes gyűjtemény kialakulásához vezettek, hogy az újabb múzeumok alapításakor az első kiállítások részét képezte egy-egy egyiptomi emlékcsoport.

Az Iparművészeti és a Néprajzi Múzeum létrehozásakor a Nemzeti Múzeum nagylelkűen ezen új intézményeknek ajándékozta a bronz és fa műtárgyak jelentős részét, de a kőemlékeket maga őrizte meg. A 20. század első éveiben egy magyar kereskedő vállalkozott egyiptomi ásatások finanszírozására, melynek nyomán egy Ptolemaios-kori szentély reliefjei és egy, ugyanebből a korból származó temető koporsói és sírmellékletei kerültek a Nemzeti Múzeum Régiségtárába.

Mahler Ede professzor, a magyar egyiptológia megalapítója már a század elejétől síkra szállt a különböző múzeumokban szétszórt vagy raktárakban a közönségtől elzárt egyiptomi műtárgyak egyesítéséért és kiállításáért. Erőfeszítéséit három évtized után végre siker koronázta: 1934-ben a kultuszkormányzat elrendelte, hogy minden egyiptomi műemléket a budapesti Szépművészeti Múzeumba szállítsanak, s ott, tudományos feldolgozás után állandó kiállításon mutassanak be a közönségnek. 1939-ben nyílt meg az első állandó egyiptomi kiállítás, melyhez Dobrovits Aladár írt tudományos igényű vezetőt. A háborús idők után az újjárendezett egyiptomi kiállítás az elsők között nyitotta meg kapuit. 1948 és 1954 között fontos magángyűjtemények gyarapították a már meglévő, szép anyagot, 1959-ben pedig mód nyílt arra, hogy állami vásárlás révén újabb, a történeti hézagokat kitöltő emlékekhez jusson a Gyűjtemény. 1964-ben az UNESCO által vezetett núbiai leletmentő kampányban Castiglione László vezetésével magyar kutatócsoport is részt vett, s így az Egyiptomi régészeti Hivatal nagylelkű adományaként az Abdallah Nirqi-ben végzett ásatás anyaga is a Szépművészeti Múzeumba került. A hatvanas évekre a Gyűjtemény kinőtte a régi állandó kiállítást, ezért a múzeum dór csarnokát átépítve, korszerű és a réginél jóval tágasabb kiállítóteret kellett létesíteni. Az új állandó kiállítás 1972-ben nyílt meg. 1982–1985 között építési munkák miatt be kellett zárni a termeket, s legközelebb 1985. májusában nyitott ki az újjárendezett állandó kiállítás, melyen az 1972 utáni új szerzeményeket is bemutatták.
A Szépművészeti Múzeum rekonstrukciója során a mélyföldszinti az eddiginél is tágasabb és korszerűbb kiállítóhely létesült, mely 1995–1996-tól a megnövekedett gyűjteményt rangjához méltó környezetben mutatja be a látogatóknak.

Bodnár Szilvia (szerk.): A Budapesti Szépművészeti Múzeum, Budapest 1995.