16.
Alapozás, festés, károsodások

Infravörös totálfelvétel 1100 és 1200 nanométer hullámhossz tartományban. A mű restaurálását követően még nem volt mód ilyen jellegű, roncsolásmentes mélyréteg-vizsgálatra. A felvétel 2013-ban készült egy nagy érzékenységű kamerával, amelynek felbontása jól reprodukálta a festékréteg alatt húzódó vázolást. Csaknem a teljes kompozíción kivehető a motívumok elhelyezését meghatározó könnyed és gyors rajzi munka. A technikát pontosan meg lehet határozni – nemzetközi elnevezése „metalpoint” jelzővel összefoglalt, olykor ón-, ólom- vagy ezüstirón-, ezüstvesszőrajz. A hegyes és vékony puha, mállékony ötvözetű fémirón oxidja hagy nyomot az enyvvel kevert gessón, amelyre imprimitúraként ólomfehér és ólom-ónsárga réteget vittek fel. Miután a művész elkészítette a a vázlatát, lefixálta egy fátyolszerű olajos terítéssel, amelytől a vonalhálózat fakóbbá, világosabbá, kékes, hideg árnyalatúvá vált. A rajzeszköz anyagát az infraképe alapján lehet meghatározni, mivel a kamera a hősugarak visszaverődését annak alapján reprodukálja, hogy a rajzot minél több szerves, netán korom- vagy széntartalmú szemcse alkotja. Ha ezüst-, ón-, vagy ólomvesszőt használtak, a rajz képe halványabb, alacsonyabb kontrasztú, míg széntartalmú tinták, kréta esetében markáns, kemény rajzolatot láthatunk. Ennek rögzítését többféle módon végzik. A korábbi analóg kamerákat felváltották a sokkal stabilabb képalkotó digitális berendezések, kellő felbontást biztosítva. Olyan lámpákat alkalmazunk, amelynek spektrális összetételében túlnyomórészt alacsony energiájú fény indukálódik. A hősugarak behatolnak a képszerkezetbe, le egészen az alapozásig, ahonnan visszaverődnek, és függően attól, milyen festékek, kötőanyagokon át vezet a nyaláb útja, különböző mértékben reflektálódnak, szóródnak, nyelődnek el.
A Raffaello-táblán megfigyelhetjük, hogy a művész a komponálás során igyekezett minden elemet gondosan meghatározni és kijelölni az adott kis felületen. Briliáns gyorsasággal és biztonsággal firkálta fel a formákat, könnyedén, ugyanakkor csodálatosan pontosan és konkrétan. Nem csupán a motívumok kontúrjait írta fel, hanem a formák belső szerkezetére is ügyelt: például a Madonna ruhájának ultramarin redőzetét már a rajzi stádiumban pontosan kijelölte, visszaforduló végeit, fodrait hihetetlen egyszerűséggel és pontossággal tudta megszerkeszteni. Leginkább a figurális részletekben lelte kedvét, és mint a mű fókuszpontjába kívánkozó motívumokat, egészen gyors és laza rajzi készséggel, szinte pillanatok alatt egyhuzamban felvázolta őket. Közben a rajzeszközzel játszva finoman váltakozó hangsúlyokat hagy a felületen: a vessző hegye éppen csak érintve a felszínt leheletkönnyedén siklik. Firkál, jelöl, keresgél, aztán jobban rányomja a rajzeszközt, és ívelt vonalakkal cikázik keze, térbe írva a formákat, hogy ne csupán egy dimenzióban látszódjanak, hanem érzékeltessék a mélységet és rövidüléseket.
A művész alig ügyel arra, hogy az árnyékvetést sraffozással jelölje, mint ahogy a papírra kivitelezett rajzain gyakran tette, hallatlan szép és lágy faktúrákat hozva létre. A festményalapon másként viszonyul munkájához, inkább funkcionális szerepet szán neki. A vonal duktusa, ahol a fémirónt megnyomja, egyenletes vastagságú, párhuzamos szélességű íveket húz, néhol recézett nyomokkal, amely arra utal, hogy a felszín alapozása, terítése a lapos sörteecsettel történt felhordása miatt bordázott, nincs teljesen lecsiszolva, simára felpolírozva. A kontraszt abból is adódik, hogy a fémírón felületéről ledörzsölődő oxidréteg mindig sötétebb bevonatú, különösen az ezüstnél, amely a levegő kéndioxid-tartalmától egészen megfeketedhet. Az ón oxidja szürkésebb, halványabb, az ötvözet összetételétől szintén függő, továbbá természetes mállékonyságától, puhaságától.
01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68