A tálaló

Cézanne élete nagyobb részét szülővárosában, Aix-en-Provence-ban töltötte el. Budapesti csendélete egy Aix és Marseille közelében fekvő tengerparti településen, Estaque-ban készült, ahová Cézanne többször kiköltözött. A kép készítése idején, a hetvenes évek közepén Cézanne már baráti kapcsolatban állt a legjelentősebb impresszionista festőkkel, Pissarróval, Monet-val, Renoirral. Korai, ún. barokkos festményeinek színvilága ebben az időszakban kivilágosodott, de az impresszionisták képalkotó módszere helyett az állandó, a maradandó megragadása foglalkoztatta. Rendszeresen tanulmányozta a múzeumok gyűjteményeit, a gipsztárakat, a művészeti lapok reprodukcióit. Ahogy Charles Baudelaire költészete is korábbi kezdeményezések kiteljesedéseként fogható fel, ugyanígy tekinthetünk a hetvenes évekbeli Cézanne csendéletekre is, amelyek megfestéséhez a mester Chardin és a 17. századi spanyol csendéletfestők kompozícióit is tanulmányozta. A csendéletek tanulságait Cézanne portréin és tájképein is hasznosította. A csendéletek az életmű jelentős részét teszik ki, köztük nem is egy a művész lelkiállapotának a pillanatnyi kifejezője volt. A budapesti csendélet szimmetriát fejez ki az aszimmetriában. A kompozíción a tálaló lapját és polcát egy teli borosüveg köti össze, mint szilárd pontot a törékeny, fehér porceláncsészék, az üvegpohár, az összegyűrt fehér szalvéta és a lehelet-könnyű piskóta halom között. Geskó Judit