Close

Nagyítás
  • Galéria



Tooltip
  • Kapcsolódó művek

Arábiai ülő nőalak szobra

Készült: Kr. e. 4. – Kr. u. 1. század
Technika: faragott, alabástrom
Méret: magasság: 24,9 cm
Tárgy típusa: szobor
Leltári szám: 2002.2.A
Gyűjtemény: Antik Gyűjtemény

+Leírás

Arábiai ülő nőalak szobra

Az Arab-félsziget délnyugati sarkát, nagyjából a mai Jemen hegyekben és földművelésre alkalmas síkságokban gazdag vidékét a görögök legalább Hérodotos Kr. e. 5. századi elbeszélése óta mesés gazdagságúnak tudták és gyér ismereteik alapján már a Kr. e. 3. században Boldog Arábiának nevezték. Felix vagy Beata Arabiaként emlegették a római szerzők is, megkülönböztetve a félsziget nagy részét elfoglaló sivatagtól, a Kietlen Arábiától (Arabia deserta). Legfőbb jelentősége a Mediterráneum népei számára abban állt, hogy egyedüli szállítója volt a területén termő tömjénnek, mirrhának, fahéjnak, más illat- és fűszereknek, különleges fafajtáknak, az Afrikából érkező aranynak, ezüstnek, elefántcsontnak, teknősbéka-páncélnak, valamint India kincseinek.

A görögök és a rómaiak is csak későn és ritkán vállalkoztak komoly felfedező utakra efelé a terület felé. Az újkorban is lassan kezdődött el megismerése. A tudósok, akik a 18–19. században megfordultak itt, szinte kizárólag felirataik iránt érdeklődtek. Rendszeres tudományos ásatások csak a 20. század ötvenes éveiben kezdődtek. Az utóbbi két-három évtizedben azonban, nem utolsó sorban a terület 1990-ben egységes országgá való egyesülése után jónéhány ország kezdett itt régészeti kutatásokat.

Egyelőre csak vázlatos és sok ponton, elsősorban a kronológiát illetően bizonytalan képet lehet rajzolni a dél-arábiai kultúra történetének első évezredéről. Úgy tűnik, a sivatagból bevándorló törzsek alakították ki Kr.e. 1200 táján, felváltva a terület bronzkori kultúráit. Határozott vonásokat csak a 8. század végén kapott, amikor a sábai királyság a terület nagy része fölé kiterjesztette hatalmát. Sába volt a délarábiai kultúra szülőhelye. A négy nagyobb délarábiai királyság (a mineus, sábai, katabáni és hadramauti) közül úgy tűnik először itt használták az írást, amely maga is a dél-arábiai művészet egyik fő műve; csak mássalhangzókat jelölő jelekből állt, és közös származása kötötte össze a föníciai írással.

Belső háborúi ellenére a dél-arábiai kultúra a Kr. e. 1. századig viszonylag egységes karaván-kultúra volt: gazdaságának és jólétének alapját a földművelés mellett elsősorban a domesztikált tevékkel Gázába szállított termékeinek értékesítése képezte. Legalább a 8. századtól kapcsolatban állt Mezopotámiával, a szomszédos Egyiptommal és főként Etiópiával, de az idegen látogatóktól való elzárkózás jellemezte. A Kr. e. 1. században a Katabánból kiszakadó hegyi törzsek egy csoportja a tengerpartra lehúzódva megalapította Himyar államot, amely a Kr. u. 3. század végétől, Sábát és Hadramautot meghódítva Dél-Arábiát egyesítő királyság lett. Himyar a Kr. u. 4–5. században a Közel-Kelet jelentős tényezője volt, végül azonban Etiópia, majd Irán uralma alá került. 628-ban az iszlámhoz való csatlakozás vetett véget Dél-Arábia ókori kultúrájának.

A dél-arábiai szobrászatnak két határozottan elkülönülő ága van. A kezdettől virágzó bronzszobrászat a nagy közel-keleti, majd a Kr. e. 3. századtól a hellénisztikus kultúrák mintáit követte. Ezzel szemben a kezdetben mészkőből, majd az alabástrom egy helyi fajtájából készült kőszobrok 8–9 évszázadon át helyi stílusvonásokat és ikonográfiai típusokat őriztek. Ezeken lehet a legtisztább formában megtalálni a dél-arábiai művészetet a többi ókori művészettől megkülönböztető jellemző vonásait. Az alabástrom szobrászat virágkora a Kr. e. 4– Kr. u. 1. században volt. Ezen belül – keltezhető leletek híján – egyelőre nehéz egyes darabok időrendi helyét pontosabban kijelölni, főként a korán kialakult formák szinte változatlan továbbélése miatt.

Ebbe a körbe tartozik ez az ülő nőalakot ábrázoló szobor is. Az ülő nőalak típusa a dél-arábiai szobrászat kezdetétől szinte változatlanul élt az alabástrom szobrászat elhalásáig a Kr. u. 1–2. században. A szobron jól láthatók e művészet fő jellegzetességei: a vonzódás a kubisztikus formákhoz, tömbszerűség, mozdulatlanság, frontális beállítás, a naturális vonások és részletek elhanyagolása (a lábak tagolatlan tartó oszlopok, a test alsó része aránytalanul rövidebb a felsőnél, a nyak irreálisan vastag, a mellek csaknem a vállon vannak, a ruha redőtlen, a karokat a testtől fúrt lyukak választják el, a lábfejek jelzetlenek); csak az arc részletezőbb kidolgozású. A szoborfestés görög-római szokásával ellentétben a dél-arábiai alabástrom szobrokra jellemző módon a színességet különböző anyagokból kifaragott berakások jelentik a szemeken; a fej tetején a hajat stukkóból vagy gipszből mintázták, nyomát csak az érdes felület jelzi; a két fülben és ritka kivételként az orrban is látható fúrt lyukban fém ékszerek voltak. A szobor a Kr. e. 4. – Kr. u. 1. századon belül bármikor készülhetett.

SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY szövege nyomán