Close

Nagyítás
  • Galéria



Tooltip
  • Kapcsolódó művek

Kanaánita szentélymodell

Készült: Kr. e. 1600–1000 körül
Technika: kézzel formázott, festett, bekarcolt, terrakotta
Méret: 25,3 x 16,4 cm
Tárgy típusa: mécses
Szerzeményezés: vétel nemzetközi műkereskedelemből, 2004
Leltári szám: 2005.6.A
Gyűjtemény: Antik Gyűjtemény

+Leírás

Kanaánita szentélymodell

Az ismeretlen lelőhelyű, plasztikus talapzaton álló, vörös bevonattal fedett terrakotta mécses egyediségét a talapzat adja, amely négyszögletes, felfelé keskenyedő, enyhén hátradőlő, elöl-hátul nyitott építményt formáz. A bekarcolt cikk-cakk motívummal keretezett, széles kapunyíláson bika néz ki. Fejével egyvonalban, a bejárat két oldalát plasztikus szarvpár díszíti. A tetőn két, plasztikusan megmintázott madár ül. Mellettük és a kaput díszítő szarvak között az átfúrt korongok talán a homlokzat díszítményeit jelölik. Az épület tetejének közepére illesztett kerek talapzatú mécsessel, a kanócnyílás körül és a peremen látható égésnyomok tanúsága szerint egykor valóban világítottak. A modell díszítetlen hátoldala és a plasztikus motívumok hangsúlyos elölnézete jelzi, hogy a tárgyat egynézetűre tervezték. A bejáratot uraló bika, az épület falát díszítő plasztikus szarvak és a tetőt koronázó madarak mind arra utalnak, hogy a modell szakrális funkciójú épületet: szentélyt mintáz. A nyitott építmény valószínűleg nem a templom egészét, hanem annak leghangsúlyosabb részét, a bejáratát ábrázolja.
Hasonlóan mintázott plasztikus állat- vagy emberalakokkal díszített épületmodellek Észak-Mezopotámia és a mai Izrael, Libanon és Szíria partvidéki sávját magába foglaló Levante területén készültek a Kr. e. 2. évezredben és a Kr. e. 1. évezred elején. A budapesti modellen erre a területre utal a mécses, amely a középső bronzkortól a koravaskorig (Kr. e. 2100–1200) Levante vidékén általánosan elterjedt csőrös kiöntőjű típusba tartozik, valamint a madarak és a bika megmintázása, amelynek párhuzamait az ókori Palesztinától Észak-Szíriáig terjedő terület későbronzkori és koravaskori terrakotta- és bronz kisplasztikájában találjuk meg. Mindezek alapján feltételezhető, hogy a budapesti darab valamikor a későbronzkor vagy a koravaskor folyamán (Kr. e. 1600–1000), Levante területén készülhetett.
A terület nagy részét ebben az időszakban a héberrel rokon sémi nyelvet beszélő kanaániták lakták, akik nem alkottak egységes birodalmat, hanem egymástól független, fallal körülvett városokban éltek. A települések közül az észak-szíriai partvidéken található Ugarit (mai nevén Ras Shamra) a legismertebb. A feltárásoknak köszönhetően többek között ismertté vált az uralkodó hatalmas palotája is, amelynek levéltárában talált ékírásos agyagtáblák a kanaánita hitvilágnak is a legfontosabb forrásai. A pantheon élén az istenek atyja, Él állt társával Asherah istennővel. A kanaániták legfontosabb férfiistene, Baál az ábrázolásokon általában álló, felemelt jobb kezében fegyvert tartó férfiként vagy bika alakjában jelenik meg. A mítoszokban két női isten is kapcsolódik hozzá: Anat hadistennő és az általában meztelenül – és olykor szent állata, a galamb kíséretében – ábrázolt szerelemistennő, Astarte, akiket a görögök Athéna és Aphrodité alakjával azonosítottak.
A templomokban és a háziszentélyekben a kanaánita isteneket változatos, az egyes helyekre jellemző alakban tisztelték. A vallásgyakorlat egységes eleme az áldozatok bemutatása volt, amit általában a templom bejárata előtt elhelyezett oltárnál végeztek. Az áldozatokat tömjén és mirrha füstölése kísérte. A szertartás során mécsesek világítottak. A mécseseket és füstölőedényeket különálló talapzatokra helyezve használhatták, ritkább esetben a talapzattal egybe is építhették őket. Ez utóbbi típuson belül az épület alakú talapzattal ellátott mécsesek, mint az itt látható darab, rendkívül ritkák. A szertartás kellékeit az áldozati ajándékokkal együtt a templomban helyezték el. Amikor a rendelkezésre álló helyet már teljesen megtöltötték, a templom melletti raktárhelyiségekbe kerültek, vagy a templom közelében ásott nagyobb gödrökbe (favissa) rituálisan eltemették a tárgyakat.
Valószínűleg a budapesti modell is egy szentély kultuszfelszereléséhez tartozhatott, ép állapota pedig arra utal, hogy egy favissából vagy raktárhelyiségből származik. Díszítése alapján megkísérelhető valamelyik isten kultuszához kapcsolni: a bika szinte biztosan Baált szimbolizálja, a tetőn ülő madarak viszont Astartéhoz kapcsolhatók. Ennek alapján a szentélymodell Astarte és Baál közös tiszteletének lenne az emléke. A bejáratot uraló bika és a két oldalt látható szarvpár mégis inkább arra utal, hogy a kultuszban, amelynek a tárgy az emlékét őrzi, Baál kaphatott hangsúlyosabb szerepet.

LEBEGYEV JUDIT szövege nyomán