Close

Nagyítás


Tooltip
  • Kapcsolódó művek

Villámlástól megriadt ló

Alkotó: Eugène Delacroix
(Charenton-Saint-Maurice 1798 – 1863 Párizs)

Készült: 1825–1829 között
Technika: akvarell, fedőfehér, gumiarábikum, akvarellpapír
Méret: 235 × 320 mm
Tárgy típusa: rajz
Leltári szám: 1935-2698
Gyűjtemény: Grafikai Gyűjtemény

+Leírás

Villámlástól megriadt ló

A Szépművészeti Múzeum Eugène Delacroix-nak, a francia romantika vezéregyéniségének számos remekművét őrzi. Ezek a festmények, rajzok és litográfiák a művész munkásságának minden területét átfogják. Delacroix határozottan elutasította a klasszicizmus
vonalkultuszát, és stílusát a szín kifejezőerejére alapozta. A kortársak szinte kizárólag festőként tisztelték, mert nem szívesen vált meg a rajzaitól: nem szánta őket sem kiállításra, sem eladásra. Vázlatait, tanulmányait a műtermében őrizte, s így azok csak a halála után válhattak ismertté. A ritka kivételek közé tartozik a fiatal Delacroix egyik legdrámaibb alkotása, a Villámlástól megrettent ló, amely csak rövid ideig maradt a tulajdonában. Barátjának, a portré- és tájképfestő Louis-Auguste Schwiternek ajándékozta hálából egy antik éremgyűjtemény levonataiért, amelyekről azután litográfiákat készített.
Az 1820-as években a lóábrázolás kitüntetett szerepet töltött be Delacroix művészetében. A Chiosi mészárlás (1824) című monumentális
olajfestményének előkészítése során ugyanis ráébredt, hogy a történeti ábrázolásokhoz nélkülözhetetlen a ló anatómiájának alapos ismerete. Döntő ösztönzést jelentettek számára Théodore Géricault romantikus hevületű lóábrázolásai, de 1825-ös londoni útjának tapasztalatai sem maradtak hatástalanok a művészetére. A British Museumban behatóan tanulmányozta a Parthenon frízének ágaskodó lovait, amelyekről később litográfiákat is készített, de a közkedvelt állatképfestők munkái is befolyásolhatták.

A budapesti akvarell lobogó sörényű, ágaskodó fehér paripájának közvetlen előképét Sawrey Gilpin Lovak szélviharban című képén fedezhetjük fel. Delacroix bizonyára ismerte a Royal Academy számára készített festményt, mert a középtér villámoktól hátrahőkölő lovát szinte pontosan megismételte. A jelentéktelen részletet fõ motívummá alakította; az állat reakciójának aprólékos kidolgozása által teremtett érzelmi többlet alapvetően megkülönbözteti ábrázolását formai előképétől. A budapesti akvarellen Delacroix a természet- és az állatábrázolás hangulatkeltő erejének tökéletes összhangját érte el. A távolba nyúló síkság és a vele szinte egybemosódó viharos égbolt hátteréből szoborszerűen emelkedik ki a félelmében felugró, fejét hátravető fehér ló. A már-már valószerűtlenül sötétkék égen keresztülcikázó villám erősen megvilágítja a rémült állatot. Szemének és kitágult orrlyukának vöröse víziószerűvé fokozza ijedtségét. Mozdulatának hevessége és a vihar szele felborzolja sörényét; farka az ellenkező irányba lendül. Delacroix akvarelljén mindaz látható, amit a romantika nemzedéke számára a ló megtestesített: erő, nemesség, zabolátlan szenvedély és felfokozott érzelmek.
Bár Alfred Robaut, a művész első monográfusa a rajz keletkezését 1824-re tette, a modern kutatók a budapesti rajzzal témájában és stilárisan összefüggő drámai ábrázolások alapján egy későbbi, 1825–1829 körüli datálást tartanak valószínűbbnek.
Gonda Zsuzsa