Close

Nagyítás


Tooltip
  • Kapcsolódó művek

Házaspár sírköve Palmyrából

Készült: Kr. u. 3. század eleje
Technika: faragott, mészkő
Méret: 45 x 53,7 x 7 cm
Tárgy típusa: dombormű
Leltári szám: 2004.1.A
Gyűjtemény: Antik Gyűjtemény

+Leírás

Házaspár sírköve Palmyrából

Palmyra a szíriai sivatag legnagyobb oázisa, kb. félúton a Földközi tenger és az Euphratés között. Területét a 7. évezred óta lakják. A hellénisztikus kortól (Kr. e. 3–1. sz.) egyre növekvő fontosságát elsősorban az ott fakadó bővízű forrásnak és az oázist körbevevő, jó megélhetést biztosító steppe-övezetnek köszönhette. Így vált az Euphratésig vezető karavánutak legfontosabb állomásává, az ókori interkontinentális kapcsolatok egyik fő elágazóhelyévé. Innét a Selyemúton és a Perzsa öblön át is vezetett út Indiába és Kínába. A luxus-kereskedelem (kínai selyem, ritka fűszerek, drágakövek) révén Palmyra hihetetlen mértékű gazdagságra tett szert.
A hellénisztikus kor végén a római birodalom bekebelezte a várost. Hatalma zenitjét a Kr. u. 2. század közepén érte el, majd a 230-as évektől két óriás-birodalom, Róma és Irán háborújának egyik fontos szereplője. Az antik Palmyra történetének az arab hódítás vetett véget 634-ben. Újrafelfedezésére a 17. századtól került sor. Vonzerejének titka abban is rejlett, hogy a feltáruló kultúra egyszerre volt ismerős és idegen Európának: a görög-római építészetből és művészetből ismert motívumok teljesen egyedi változatait találni itt. Palmyra ugyanis két világ: a Mediterraneum és a Kelet metszéspontján jött létre. Kevert volt lakossága (arámi, görög, római, arab), vallása (a görög, római és syriai istenek szentélyei mellett zsinagógája és keresztény temploma is volt) és nyelve is. A kultúráját meghatározó görög-római elemek a klasszikus műveltségnek azt a képességét tanúsítják, hogy formákat tudott adni más kultúrák sajátos mondanivalóinak kifejezésére. A palmyraiak is csak azt használták fel a Nyugatról beözönlő kínálatból, amit a maguk számára érvényesnek találtak.
A palmyrai művészet kultúrák-közötti, kevert jellegét jól példázza ez a mészkő dombormű. Főalakja díszes kereveten heverő, baljában ivócsészét tartó férfi. Öltözéke a kor perzsa viselete: saru, nadrág és díszesen szőtt ruha. Dereka köré görög szokás szerint köpenyt csavart. Lábánál párnán fülbevalós nőalak ül chitónban, a bal vállán kerek ruhakapcsoló tűvel megtűzött köpenyben és a fején átvetett kendővel, amit bal kezével az arca elé von, a gyász ábrázolásának egyik szokásos képi jeleként. Kettejük közt görög ruhájú, fiatal felnőttként ábrázolt ifjú, bal kezét összetartozásuk kifejezéseként a férfi vállára teszi. Az ifjú mindkét oldalán arameus felirat látható a szereplők megnevezésével. Az ábrázolás főszereplője a kor társadalmi felfogásának megfelelően a férj. A szerettei körében lakomázó halott képe a férfihoz méltó élet emblématikus megjelenítésének népeket és évszázadokat átívelő kifejezési formája volt az ókorban – Hellasban és Italiában éppúgy, mint Mezopotámiában. A darab tehát a görög symposion, a latin convivium és a keleti kultúrákban elterjedt marzeah hagyományán nevelkedett nézők számára egyaránt kínálhatott érvényes mondanivalót.
A palmyrai nekropolisok jellegzetes formája a közösségi temetkezés. A föld fölött gyakran toronnyal vagy templom alakú építménnyel jelölt síregyüttesek föld alatti részében sziklába vájt, katakomba-szerű fülkék sorakoznak. Ezekben temették el a halottakat, a fülkéket pedig kőlappal zárták le. A budapesti dombormű is ilyen zárólap lehetett. Stílusa, a betűformák és a hasonló példányok alapján a 3. század elején készülhetett.
A dombormű az 1930-as években a New haveni Yale Egyetem gyűjteményében volt, később eladták; a nemzetközi műkereskedelemből került Budapestre.


NAGY ÁRPÁD MIKLÓS szövege nyomán