Close

Nagyítás
  • Galéria



Tooltip
  • Kapcsolódó művek

Fiatal nő múmiamaszkja

Készült: Kr. u. 1. század közepe
Technika: festett, gipsz
Méret: 19,8 x 15,6 cm
Tárgy típusa: maszk
Szerzeményezés: vétel magángyűjteményből, 1938
Leltári szám: 51.347
Gyűjtemény: Antik Gyűjtemény

+Leírás

Fiatal nő múmiamaszkja

Az ókori egyiptomiak a halált nem tekintették az élet végének: számukra a teremtés része volt, az öröklétbe nyíló kapu. Az örök élet mindenkinek osztályrésze volt, aki gondoskodott a szükséges anyagi (jól felszerelt, megfelelő sír) és vallásos-mágikus feltételekről (halotti kultusz és halotti áldozatok). A halál után következő életet folyamatos spirituális és testi létezésként fogták fel: így tehát a túlvilági lét feltétele volt a test egészének megőrzése is. Az Óbirodalom korától fogva a társadalmi elit erről a test mumifikációjának összetett és költséges művelete segítégével gondoskodott, melyet szakértő balzsamozók végeztek. A mumifikált test volt a halott spirituális továbbélésének bázisa, azaz "életerejének" (ká) és "mozgó lelkének" (bá) támaszpontja.
A "mozgó lélek"fenntartását a halotti áldozatok, a temetkezéshez tartozó mágikus erejű szövegek és képek biztosították. A test esetleges sérülései elleni védekezést jelentett a testet is pótolni képes anthropoid (emberalakú) koporsó vagy múmiaburkolat. A fej megőrzése különösen fontos volt. A Középbirodalom korától plasztikus múmimaszkok készültek, melyek óvták az arcot és szükség esetén pótolták a múmia fejét. Az emberalakú koporsó és a plasztikus múmiamaszk a halottat idealizált alakban, az örökös ifjúság birtokosaként ábrázolta: egyéni azonosságát a sírban és a koporsón látható feliratok és a halotti szertartásokon recitált szövegek biztosították.
A Ptolemaiosz-korban (Kr. e. 332–30) és a római korban (Kr. e. 30–kb. Kr. u. 300) a mumifikáció gyakorlata folytatódott. A Kr. e. 3–1. században a hagyományos temetkezési formák a hellénisztikus világ vallásának és művészetének hatása alá kerültek, Egyiptom görög és más nem-egyiptomi származású lakosainak halotti kultuszát és sírépítészetét pedig mindinkább befolyásolták a fáraonikus halotti vallás és sírépítészet hagyományai. A Kr. e. 1. századtól hagyományos formájú múmiakoporsókon együtt jelennek meg a hagyományos fáraonikus halotti kultusszal kapcsolatos istenalakok és jelenetek, a klasszikus mitológia alakjai, és a klasszikus ruházatot és ékszereket viselő elhúnyt ábrázolásai.
A hellénisztikus és a fáraonikus művészet hagyományainak együttélése és egymásrahatása előkészítette a talajt az egyiptomi művészet vizuális nyelvének romanizációjához az ország Kr. e. 30-ban bekövetkező római megszállása után. Ami a halotti vallást és a temetkezési formákat illeti, már a Kr. u. 1. század elején lényeges változások mutatkoztak: az egyiptomi stílusú múmiakoporsókra és múmiaburkolatokra az idealizált, sztereotíp fejrész helyére egyéni arcvonásokat ábrázoló, fára festett múmiaportrék vagy új típusú plasztikus maszkok kerültek. A fejet, vállakat és a felsőtest egy részét ábrázoló maszkok stukkóból, vagyis homok, agyag, mész és gipsz keverékéből, negatív formákban készültek. A korai maszkok fejrésze üreges volt s az arc a múmia arcára illeszkedett. A 2. század közepétől a fej hátoldalát is megmintázták, s így az a koporsófedél vagy a múmiaburkolat fölé emelkedett.
Klasszikus megjelenésük ellenére a plasztikus maszkok nem voltak a szó római értelmében vett egyéni képmások. A római portré naturalisztikus egyéniesítése annyiban van jelen a maszkokban, hogy a formában készült fejhez hozzáadott, kézzel mintázott és színezett frizurák, ékszerek, öltözék-elemek, a férfimaszkok szakáll- és bajuszviselete a római vagy romanizált egyiptomi elithez tartozó elhunyt társadalmi állását és kulturális önazonosságát a kortárs számára pontosan érthető módon jelezte. Ezek az elemek szorosan követték a római divat változásait, míg az egyes, kisebb-nagyobb sorozatokban előállított maszktípusok arcvonásai a készítésükkel egykorú római császár- és császárnő-portrékat utánozták.

Jellegzetes arcvonásaik, frizurájuk, ékszereik, vagy szakállviseletük alapján a múmiamaszkok kielégítő pontossággal keltezhetők. Az Antik Gyűjteménynek ez a maszkja a stukkómaszkok készítésének korai fázisát illusztrálja. A finoman mintázott, elegánsan festett női maszk olyan hajviseletet mutat, amely hagyományos egyiptomi elemeket divatos rómaiakkal egyesít. A fülek mögött vállra hulló, mára elveszett hosszú dugóhúzó-fürtök a Ptolemaioszok királynőinek "líbiai" fürtjeit utánozták, míg a középen elválasztott, hullámokban hátrafésült haj és az arcot keretelő kis dugóhúzó-fürtök a Kr. u. 1. század közepének római divatját követik, ahogyan az a fiatalabb Agrippina (Kr. u. 49–59) képmásain megjelenik. A csak töredékében megmaradt virágkoszorú vélhetőleg azt a koszorút ábrázolja, melyet a temetkezési szertartások során az elhúnyt fejére illesztettek, mintegy a "megigazultak koszorújá"-nak megelőlegezéseként, melyet majd a szerencsés kimenetelű túlvilági ítélet után az istenektől fog kapni.

TÖRÖK LÁSZLÓ szövege nyomán