Close

Nagyítás
  • Galéria



Tooltip
  • Kapcsolódó művek

Halászhajók a hullámzó tengeren

Alkotó: Richard Parkes Bonington
(Arnold [Nottingham mellett] 1802 – 1828 London)

Készült: 1825
Technika: akvarell, papír
Méret: 140 × 227 mm
Tárgy típusa: rajz
Leltári szám: 1935-2627
Gyűjtemény: Grafikai Gyűjtemény

+Leírás

Halászhajók a hullámzó tengeren

Bonington is azok közé a művészek közé tarozik, akiknek igen rövid idő adatott az alkotásra. Még a huszonhatodik életévét sem töltötte be, amikor a súlyos tüdőbaj véget vetett ígéretes pályájának. Napjainkban személyét egyre fokozódó érdeklődés övezi, mivel fontos közvetítő szerepet játszott a brit és a francia művészeti kapcsolatokban a romantika korai időszakaszában. Jóllehet Angliában született, Franciaországban vált festővé, hiszen mindössze tizenöt éves volt, amikor családja áttelepült Calais-ba. Furcsa véletlen, hogy a vidéki városkában a tehetséges ifjúra 1817 táján egy olyan festő figyelt fel és ismertette meg az angol akvarelltechnikával, aki a francia forradalom után emigránsként több évet töltött a szigetországban. Bonington művészi fejlődését kedvezően befolyásolta, hogy családja Párizsba költözött, ahol Baron Gros tanítványa lett, de érdeklődéssel másolta a Louvre remekeit is. A 19. század első évtizedeiben a gyűjtők körében egyre népszerűbbé váltak a kabinetképek és a vízfestmények, ami nagymértékben kedvezett Bonington karrierjének is, aki éppen a kisméretű olajképekben és akvarellekben jeleskedett. Tájképeivel gyors sikert aratott, műveit a közönség és korának jeles művészei egyaránt nagyra becsülték. Jó barátja volt Eugène Delacroix, akivel 1825-ben együtt jártak Londonban, majd visszatérve Párizsba egy ideig közös műteremben dolgoztak.
Bonington személyiségével és érdeklődési körével magyarázható, hogy oeuvre-jében kitüntetett hely illeti meg a tengerábrázolásokat. Motívumgyűjtő utazásai során rendszeresen felkereste a normandiai partokat. Alkotói módszerét is jól ismerjük: az egyik barátja többször is megörökítette, amint csónakban ülve rajzol a háborgó tengeren. Az így készített plein air vázlatokat később a műteremében fejlesztette tovább. 1824 februárjától több hónapot töltött Dunkerque környékén, az augusztusi Szalonon pedig már ki is állította tengeri témájú olajképeit. Ebből az időszakból származik a londoni Wallace-gyűjtemény Tengerrészlet című olajfestménye, valamint a képet előkészítő akvarell, amelyet a Yale Center (New Haven) őriz. Ez utóbbi felirata egyértelművé teszi, hogy a dunkerque-i tartózkodás idején készített plein air tanulmányról van szó. Szorosan összefügg ezzel a két művel Bonington budapesti akvarellje is. Míg korábban a budapesti lapot is festmény-előkészítő vázlatnak tartották, a londoni kép egyes motívumainak precíz megismétlésére hivatkozva Patrick Noon felvetette a sajátkezű replika lehetőségét. Ezt támasztja alá, hogy a kutatók elfogadják a festmény 1824-es datálását, míg a budapesti lapon 1825-ös évszám olvasható. Az akvarell kissé száraz festésmódja is arra utal, hogy előkép nyomán készülhetett. A budapesti lapon jól megfigyelhetők Bonington 1824–1825 körüli kompozícióinak sajátosságai: az alacsony horizont, a változatos felhőformák és az apró figurák foltszerű érzékeltetése. A nyugtalan tenger, a szélfútta vitorlák megragadása elsősorban a művész festői erényeit dicséri, a lap azonban a szerkezet iránti érzékét is tükrözi: a nagyobb hajó szinte pontosan a lap közepére került, az egymást takaró vitorlák és az árbocok függőlegesei geometrikus rend szerint szerveződnek. A középtér parányi csónakjai csupán sötétebb tónusuk által különülnek el az égtől, a körvonalak teljesen elmosódnak. A víz és a felhők ellentétét az egységes kékes-szürkés tónus tompítja. Bonington a budapesti akvarellel és a rokon kompozíciókkal a korabeli műkereskedelem növekvő igényét elégítette ki.


Gonda Zsuzsa