Close

Nagyítás


Tooltip
  • Kapcsolódó művek

Bikaviadal

Alkotó: Capelli, Damiano
(kimutatható, Firenze 1662 – 1688 között)

Készült: 1675 körül
Technika: bronz
Méret: 40,5 x 39 x 24 cm
Tárgy típusa: szobor
Szerzeményezés: vétel Gerlóczy Gedeontól, 1959
Leltári szám: 59.4
Gyűjtemény: Régi Szobor Gyűjtemény

+Leírás

Bikaviadal

Elsősorban a művei után készült kisbronzoknak köszönhető a flamand származású firenzei szobrász, Giambologna tizenhatodik-tizenhetedik század folyamán is töretlen népszerűsége. Tanítványai és munkatársai generációkon keresztül őrizték a mester modelljeit, amelyeket kisebb-nagyobb változtatásokkal időről-időre újra és újra bronzba öntöttek. Damiano Capelli egyike volt azoknak, aki az akkor már a mester halála utáni harmadik nemzedék alatt is virágzó egykori Giambologna műhelyben kezdte a pályáját. Életéről csak keveset tudunk. Filippo Baldinucci, az olasz barokk művészek életrajzírója, gyakorlott bronzöntőként emlékezik meg róla. Mielőtt önálló műhelyt nyitott, Ferdinando Taccánál dolgozott, aki apját Pietro Taccát követte Giambologna Borgo Pinti-beli műhelyében. Capellitől mindössze öt szignált mű maradt ránk, valamennyi rendkívül magas színvonalon kivitelezett kisbronz; közülük négy vadászjelenetet ábrázol, és köztük találhatók a budapesti kisbronzok variánsai is (Alain Moatti Collection, Paris).

Capelli vadászat kisbronzainak egyes részletei, az ágaskodó és vágtató lovak, a vaddisznó és a szarvas hasonló formában már Giambologna, majd Pietro és Ferdinando Tacca művein is feltűntek, de a vadászatjeleneteket a Medici család körében közkedvelt vadászatok is ösztönözhették. Capelli kortársa, Stefano della Bella a Mediciek megbízásából egy teljes rézkarcsorozatot szentelt a témának. De nemcsak a vadászatok hathattak inspirálóan a kisbronzokra, hanem a Firenzében ugyancsak népszerű állatviadalok is, melyek a toszkán város valamennyi jelentősebb ünnepén elmaradhatatlan eseménynek számítottak. Ekkor a legtöbbször korántsem harcias, rémült állatokat a közéjük rontó, dárdával vagy karddal felfegyverzett lovasok igyekeztek küzdelemre bírni, akik az egzotikus hatás fokozására nemegyszer a budapesti kisbronzokon is látható keleties ruhát öltöttek, ezzel is emelve a barbár látványosság fényét.

Szőcs Miriam